Martín feleségét meglepte a rajongás

Martín
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 05. 13:15
Ambros Martín párja és két kisfia is ott szurkolt a Podgorica elleni BL-döntőben a Győri ETO-nak a Papp László Sportarénában. Lucia még mindig nem tudta megszokni párja hihetetlen népszerűségét.
J. K.

Kézről kézre adták a szurkolók a kézilabda Bajnokok Ligája-győztes győri lányok edzőjét, Ambros Martínt. Hol egy fotó, hol egy kézfogás erejéig állították meg a szakvezetőt, de olyan is akadt, aki házi pálinkával kínálta. Amit mellesleg tavaly már megkóstolt, és igencsak erősnek találta. Mindenesetre felesége, Lucia számára még mindig meglepő férje nem éppen hétköznapi népszerűsége hazánkban.

– Otthon, Spanyolországban semmi sem versenyezhet a futballal, a kézilabdázásban pedig a férfiak viszik a prímet – mondta Lucia, aki kisfiaival nézte a párja által dirigált győriek mérkőzéseit. – Itt viszont szinte már megható a drukkerek elkötelezettsége és szeretete a győri csapat és persze Ambros iránt.

Mindenesetre a Buducsnoszt Podgorica elleni mérkőzés előtt azzal oldottuk némileg Ambros Martín „versenydrukkját”, hogy két csapata is elhódíthatja a Bajnokok Ligája-trófeát.

– Ezt nem értem – mentegetőzött a spanyol szakember, de aztán leesett a tantusz. – Ja, persze, hiszen kedvenc futballcsapatom, az Atlético Madrid is a BL-döntőbe jutott, de őszintén bevallom, a lányok sikeréért sokkal jobban szorítok. Az Atlético győzelme lehet a ráadás…

Ambros két kisfia is a Papp László Sportarénában szurkolt, ám a papa legnagyobb bánatára a kézilabdánál sokkal jobban érdekli őket a labdarúgás és a tenisz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.