Kiharcolta a Győr a döntőbe jutást

BL
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 03. 21:15
Nem volt könnyű meccs, de kiharcolta a döntőbe jutást a Bajnokok Ligájában a győri női kézilabdacsapat, amely Budapesten is olyan buzdítást kapott, mintha a saját csarnokában szerepelt volna.
jk

Egy darabka Győr költözött a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének idejére a fővárosi Papp László Sportaréna környékére. Nem csoda, hiszen a címvédő csapat elkötelezett szurkolói Budapesten is ünnepre készülődnek.

A győri kézis lányok hozzátartozói is szép számmal képviseltették magukat a lelátón. Például az alma matertől pénteken elbúcsúzó Korsós Dorina szülei, akik alighanem jobban megkönnyezték lányuk első félidőben lőtt parádés gólját, mint a ballagását. A csapat legifjabb tagjának lövése még a rutinos társak elismerését is kiváltotta.

A többi játékos jelenlévő hozzátartozói azonban meglehetősen mértéktartóak voltak a meccs előtt, mondván, inkább a lefújás után fejtenék ki a véleményüket a győriek teljesítményéről.

Pedig a rajt előtt még a dánok edzője is úgy vélte, mindössze húszszázaléknyi esélye lehet a BL-címvédő magyar együttes ellen.

A világbajnok párbajtőröző, Boczkó Gábor, a jobbátlövő Hornyák Ági párja meglehetősen távolról, okostelefon segítségével próbálta figyelemmel kísérni a mérkőzés alakulását. Már amennyire tudta.

– Én éppen a párizsi világkupa-versenyen szerepelek, így lemaradok Ágiék mérkőzéseiről a BL négyes döntőjében – mondta Boczkó. – Két asszó között pedig a telefonomon próbálgattam befogni valamelyik élő televíziós közvetítést, de elég szakadozott volt az adás. Ráadásul, időnként még a páston is volt egy kis dolgom...

A lányok rászolgáltak a bizalomra, mert a második félidőben ugyan egyszer-egyszer meginogtak egy kissé, ám a rövidzárlatokat – a hálásan ünneplő közönség segítségével – mindig jól kezelték, és megérdemelten győztek 29-26-ra.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.