Szisztematikusan készítik ki Laczkóékat

Tisza Tibor
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 18. 16:15
Több válogatott futballista életét is megnehezíti a klubja, többségük nem készülhet az első csapattal. Vajon meddig tart a kálváriájuk? Itthon még van lehe­tőség új csapatot keresniük.
Turcsik Norbert

Szélesit kicsinálják

A 27-szeres válogatott Szélesi Zoltán 2012-ben tért haza, hároméves szerződést kötött az Újpesttel. Egy idény után azonban körön kívül találta magát, heti hat napon kell egyéni edzésre járnia, a foglalkozásokat úgy szervezték meg a számára, hogy az első csapat játékosaival még csak ne is találkozzon. A védő elmondása szerint az áll a háttérben, hogy drasztikusan csökkenteni akarták a fizetését, amibe nem ment bele. Fél éve szenved, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan pozitív változás állna be a karrierjében.

Padovai szívatás

Laczkó Zsoltot csúnyán behúzta a csőbe olasz másodosztályú klubja, a Padova. A védő az első tavaszi meccsen még kezdőként játszott, ám ezután klubja bejelentette, többet nem rúghat labdába az első csapatban, viszont nem is engedik távozni. Laczkónak négy hónap van hátra a szerződéséből, a télen lett volna lehetősége odébbállni, ám nem tette, bízott a játéklehetőségben, most meg csak edzésre járhat.

Nem valószínű, hogy a 22-szeres válogatott focista helyzete rövid időn belül megoldódik.

Tisza Tibor megmenekülhet

Az ősszel kezdődött Diósgyőrben Tisza Tibor kálváriája, amikor egyik pillanatról a másikra a kispadon találta magát. A támadót erősen kritizálta edzője, Szivics Tomiszláv, a feszültség pedig odáig fajult, hogy a télen Tisza engedéllyel csapatot is kereshetett magának. Mivel nem sikerült találnia, az alapozást az U21-es csapattal csinálta végig. Fél év van hátra a játékos szerződéséből, de a saját és a klub elmondása szerint is akár már ma megoldódhat a jövője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.