Átmenetileg 2009-ben hagyta abba a profi ökölvívást Popovics Tamás. Akkor még úgy hitte, visszatér bokszolni. A székesfehérvári öklöző korábban a UBC-nél szerzett hivatásos világbajnoki övet, de aztán két váratlan esemény is közbeszólt, és most már hiába várunk arra, hogy ismét kesztyűzzön.
Elképzeléseit először egy karambol húzta át. A fővárosban kocsijával ütközött egy villamossal, gerinc- és bordatöréseket szenvedett. S bár felgyógyult, ám azt követően két férfi kicsalt tőle 24 millió forintot elmaradott városok, községek vízhálózatának fejlesztése címszó alatt.
– Két évig hitegettek azzal, hogy visszakapom a kölcsönömet, s tették ezt hétről hétre. Aztán eluntam a várakozást, és bíróságoz fordultam. A végzés, amire várok, aligha lehet kétséges, így hamarosan a pénzemhez jutok. Ami ahhoz kellett volna, hogy tovább építsem bokszkarrieremet, ám ezt most már elképzelhetetlen - újságolta az exvilágbajnok.
Popovics már korábban is írogatott, az iskolában nyert is szépirodalmi versenyt, majd nemrég megjelent Csavargó élet című alkotása, amely nem kissé átszőtt önéletrajzi elemekkel. – Egy szenvedélyes szerelmet írtam meg, elegyítve egy különös barátság történéseivel - árulta el Popovics Tamás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.