Eto’o aláírt a Chelsea-hez

Eto'o
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 25. 23:15
Igazi szuperrangadóval zárják az angol bajnokság második fordulóját, a Chelsea a Manchester United otthonába látogat. Miközben folyik a harc Rooney-ért, Eto’o a kékekhez igazolt.
(cseke)

Ahogy azt már megszokhattuk, napokkal a ­rang­adó előtt elkezdődött a nyilatkozatháború, ami azonban már nyomába sem érhet az egykori Ferguson–Mourinho összecsapásoknak. Habár a huszonhét év után idén nyáron távozó Sir Alex Ferguson helyét átvevő David Moyes első két tétmérkőzését megnyerte, ráadásul az elsőhöz rögtön egy Angol Szuperkupa is járt, az igazi kihívás még csak most következik.

A kölcsönös dicséret mellett mind a két sajtótájékoztatón természetesen szóba került Wayne Rooney, aki hetek óta uralja az angol sajtót, folyamatosak a találgatások: megy a Chelsea-be, vagy marad az Old Traffordon? – Rooney jó eséllyel benne lesz a kezdőben – nyilatkozta Moyes, majd ismét nyomaté­kosította, hogy az angol válogatott csatár továbbra is a ­vö­rös ördögök játékosa. – Már mondtam, nem? Rooney nem eladó, szerintem nem kéne ezt állandóan ismételgetnem.

A hírek szerint viszont Mourinho még mindig nem tett le a 27 éves támadóról, két visszautasított ajánlat után egy harmadikkal fog előrukkolni. Bár a legfrissebb hírek szerint nem bízza a véletlenre a Chelsea a játékosvásárlást, az Anzsi Mahacskala két játékosát, Samuel Eto’ót és a Tottenhammel már majdnem megegyező brazil Williant is leigazolta, akiknek a hivatalos bejelentésére valószínűleg a holnap esti rangadó után kerül sor.

Talán már lélekben lemondtak az angol csatárról, aki ha helyet kap a manchesteri kezdőben, aligha lesz oka otthagyni csapatát, főleg, hogy már ­ki­jelentette, ­pálya­futása végéig a ­man­chesteriek ­szol­gá­la­tá­ban maradna.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.