Hamilton, Massa, Vergne és Pérez is bal hátsó defektet kapott

F1
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 30. 19:15
Csaknem le kellett inteni a Brit Nagydíjat az életveszélyes Pirelli-gumik miatt. Négyen, köztük az éllovas Lewis Hamilton is durrdefektet kapott, így Nico Rosberg örülhetett.
turcsik

Kis híján botrányba fulladt a Forma–1-es idény nyolcadik futama Silverstone-ban a Pirelli-gumik gyengélkedése miatt. A nyolcadik és a 15. kör között ugyanis három versenyző, az addig magabiztosan vezető Lewis Hamilton Mercedese, a szintén remekül kezdő – a 11. helyről rajtolva az ötödikre felzárkózó – Felipe Massa Ferrarija és Jean-Éric Vergne Torro Rossója is bal hátsó defektet kapott.

Kész szerencse, hogy a 300 kilométeres sebességgel száguldó pilóták egyike sem szenvedett súlyos balesetet a szétrobbanó gumik miatt. A sorozatos problémák, és a Vergne autójáról leszakadt törmelékek eltakarítása miatt bejött a safety car, és még az is felvetődött, hogy a versenyzők épségének megóvása érdekében le kell inteni a versenyt.

A szakértők, a csapatfőnökök, de még maguk a pilóták sem tudták megmondani, hogy szennyeződés, valamelyik rázókő, vagy a gyors kanyarok miatti nagy igénybevétel okozza a durrdefekteket, ám abban mindenki egyetértett, a gumik nem elég biztonságosak, a Pirellinek változtatnia kell, mert az istállók a jövőben akár bojkottálhatják a futamokat.

A biztonsági autó kiállása után is folytatódtak az izgalmak. Noha úgy tűnt, senki nem veheti el a győzelmet a Hamilton visszaesése miatt élre álló Sebastian Vetteltől, a kétszeres német világbajnok műszaki hiba miatt a 41. körben kénytelen volt feladni a versenyt, így a nevető harmadik Nico Rosberg nyerte meg a futamot, Monaco után idén a másodikat.

A dobogóért is hatalmas harc volt, amelyre végül Mark Webber és Fernando Alonso állhatott fel, miközben Kimi Räikkönen egy elszalasztott kiállás miatt a második helyről visszacsúszott az ötödikre. És, hogy teljes legyen a kép: a finisben Sergio Pérez is bal hátsó defektet kapott...
 

Senki nem bánta Vettel búcsúját

Nico Rosberg: – Nem tagadom, nem voltam csalódott, amikor Sebastian autója megállt. Hihetetlen verseny volt, melynek a végén nyerni tudtunk.
Mark Webber: – Ha még van pár kör, akkor talán most én állnék Nico helyén, de igazság szerint maximálisan megérdemelte a győzelmet. Rendkívül izgalmas és lüktető verseny volt.
Fernando Alonso: – Nagyon szerencsések voltunk. Elnézve egyesek gumiproblémáit, különösen, mert nekünk nem volt ilyen. Sebastian kiesésével is szerencsénk volt, és azzal is, hogy Nico nyert.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.