Hétezer fontot, vagyis 2,3 millió forintot fizettek ki a Manchester City szurkolói az olasz sportnapilap, a Gazzetta Dello Sport mégcsak nem is egész oldalas hirdetésért, hogy méltóképpen búcsúzzanak el a kedvenceiket három éven át trenírozó Roberto Mancinitől.
A szakember korábban ugyanezen a módon, a Manchester Evening Newsban köszönte meg a drukkerek támogatását: „Három felejthetetlen év - Örökké a szívemben éltek - Ciao”
Az olasz menedzsert annak ellenére kedvelték a szurkolók, hogy az utolsó idényében nem nyert semmit, ám hálásak voltak neki a tavalyi, 44 év szünet után megnyert első bajnoki címért, és az azelőtt elhódított FA-kupáért. A jelentős hirdetési összeget a Grazie Mancini Fund elnevezésű alapítványon keresztül összesen 700 City-drukker hozzájárulásával gyűjtötték össze.
Szövege a következő: „Köszönjük Mancini - Aki egyszer egy kék, az örökké egy kék” A Citytől dicstelenül eltávolított edzőnek egyébként elsősorban nem is az eredménytelenség miatt kell új munka után néznie, hanem azért, mert sem a játékosokkal, sem a klub vezetőivel nem tudott kijönni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.