Suárez Pool-győzelmet ígért lányának

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 02. 18:15
A Manchester City bajnoki címe megvédésének, a Liverpool pedig BL-rajtjának a kulcsát látja a holnapi győzelemben. Luis Suárez PlayStationön már lejátszotta a derbit, ami Pool-sikert hozott.
Sz. S.

Kérdés, mennyire nyomja rá a bélyegét Mario Balotelli távozása a Manchester Cityre. A hazaiak mestere, Roberto Mancini szerint semennyire, mert Edin Dzeko, Sergio Agüero és Carlos Tévez is rátermett gólvágó, ráadásul az olasz tréner a miheztartás végett kijelentette: egyedül ő döntött arról, hogy az olasz válogatott támadót átengedjék a Milannak.

A szakvezető hangsúlyozta, azért kell elverniük a Poolt, hogy február végére már csak egy-két pont különbséggel kövessék az éllovas Manchester Unitedet.

– Ha holnap nyerünk Manchesterben, akkor várhatóan megvédjük bajnoki címünket – jelentette ki Mancini. Ami Tévez lelkiállapotát illeti, hát, nem túl kiegyensúlyozott, az argentin még mindig siratja legfőbb szurkolóját, a 18 éves Kierah Crump Raiswellt, akit a napokban egy buszmegállóban késeltek halálra.

A négy közé vágyó, BL-rajtra gyúró vendégek abban bíznak, a frissiben vett Daniel Sturridge ­mö­gül indulva uruguayi pörölyük, Luis Suárez megint elkapja a fonalat. Suárez ­min­den­esetre ezt ígéri, már csak azért is, mert kétéves kislányának, Delfinának ajánlja a góljait.

– Ha betalálok, Delfina a jobb csuklómra tetovált nevére kap egy puszit – mondta Suárez, majd hozzátette, PlayStationnel már lejátszotta a meccset, és a Liverpool győzött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.