Egy félidőn át tartottuk a lépést a házigazdákkal

Egy biztos kezű mesterlövészben – Nagy Lászlóban – és a csapat elszántságában bízva lépett pályára a magyar válogatott a spanyolok ellen. A klasszis átlövő tizenkét évet töltött a Barcelonában, ha valaki, hát ő kívülről, belülről jól ismeri az ellenfelet. Igaz, a spanyolok is őt, így joggal számíthatott kemény védőőrizetre.

A találkozó fontosságát – és a kézilabda ottani népszerűségét – egyébként jól mutatta, hogy Fülöp trónörökös a díszpáholy helyett a pálya közvetlen közeléből kísérte figyelemmel a történéseket.

Amelyek talán nem igazán az ő felséges szája íze szerint alakultak. Legalábbis a horvátok elleni gyengébb magyar teljesítményből kiindulva Fülöp is sima hazai sikerben reménykedett. Eleinte azonban nem nagyon sziporkáztak Valero Rivera tanítványai. Császár Gáborék tartották a lépést a házigazdákkal, sőt, az első játékrészben többször is vezettünk.

A szünet szűkre szabott perceiben a hazaiaknak sikerült jobban a regenerálódás, mert igencsak frissen mozogtak a folytatásban. Ráadásul a kapujukban újfent bebizonyította Sterbik Árpád, hogy nem véletlenül tartják a világ legjobbjának. A második félidő eleji szerény spanyol előny alaposan felduzzadt. S ugyan a továbbjutás szempontjából a 28-22-es vereség már nem számított, jót tett volna csapat önbizalmának egy látványos siker a vb-favorit ellen.