Liptai: arany jár a lányoknak!

Liptai Claudia egykori kézilabdakapusként nagyon szurkol a Szerbiában zajló kézilabda Európa-bajnokságon a lányoknak, és bár az elfoglaltságai miatt nem tud ott szurkolni esténként a tévé előtt – munkáján kívül Panka lánya edzései is lekötik idejét, a hatéves, tündéri kislány élete első versenyére készül –, a sajtó híradásainak és barátnői ­Face­book-bejegyzéseinek köszönhetően naprakész.

– Azt sajnálom a legjobban, hogy a románok elleni mérkőzést nem láttam – mondja Claudia –, ugyanis a legnagyobb dolog a sportban felállni a padlóról. Márpedig ott vesztes helyzetből tudtak fordítani a lányok, ami a magyar sportolókra ritkán jellemző. Nagyon kijárna már a női kézilabdázásnak egy komoly siker, amihez vissza lehet nyúlni, amire lehet hivatkozni és alapozni. Hogy a lányok azt mondhassák, igen, mi ezt az aranyat megnyertük, mi képesek vagyunk erre a teljesítményre.

Claudia amellett, hogy sajnálja a mérkőzés elmulasztását, azért bevallja, iszonyatosan ideges tud lenni egy ki-ki meccsen, nehezen bírja az effajta feszültséget, mert annyira szurkol a magyarokért. Hallott arról, hogy Karl Erik Böhn szövetségi kapitány egy kicsit lazább stílust igyekszik meghonosítani a csapatnál, és úgy érzi, ez talán jó irány lehet: ha egy csapatnál a sikereket, a jó elemeket emeli ki egy edző, akkor az ösztönzőleg hat a játékosokra.

– Nem véletlen, hogy az edzők többsége férfi, egy női csapatnak is szüksége van arra, hogy egy kemény kezű férfi összetartsa a társaságot – folytatja a színésznő –, de fontos, hogy az a szakember nyugodt és pozitív szemléletű is legyen. Nekem volt olyan edzőm, aki idegroncs volt, a feszültség pedig átragad a játékosokra. Ha egy csapat így fel tud állni, mint ahogy a mieink tették a románok ellen, akkor vélhetően jó kezekben vannak.

Nehéz megjósolni, hogy mi lesz az elődöntőben, véli Claudia, hiszen valószínűleg már fejben és fizikálisan is elfáradt a csapat, persze ezt a többiekről is el lehet mondani. Szerinte azon múlik minden, hogy pszichésen mennyire tudja elviselni a csapat, hogy ott áll a siker kapujában.

– Már annyiszor álltunk ott a kapuban, és az évek alatt kiderült, ez a legkritikusabb pillanat – folytatja Claudia. – Amikor még kapus voltam, azt tapasztaltam, hogy ha az első három lövést kivédtem, akkorára nőttem, mint maga a kapu, szinte képtelenek voltak ellőni mellettem a labdát. Szükség van egy jó kezdésre vagy arra a képességre, hogy baj esetén talpra tudjunk állni. A kapitányunk norvég, a nyugati ­kul­tú­rá­ból jött, ott nem ijednek meg attól, ha az ellenfél öt góllal vezet: mi van akkor? – kérdezik, az öt gól hátrány csak öt támadás, és simán ledolgozzák. Ha ez a szemlélet ötvöződik a lányok tudásával, akár az aranyérem is összejöhet. Egy biztos: én nagyon szurkolok nekik.