Világcsúcs karok nélkül

világcsúcs
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 03. 13:15
Emberfeletti teljesítménnyel rukkolnak elő a londoni paraolimpia résztvevői: a kínai úszók karok nélkül ontják a világcsúcsokat, de mások is bizonyítják, nincs lehetetlen.
Tamás Rita

Foggal, ha nincs köröm

Lu Tong a hátúszásban csak úgy tud rajtolni, hogy fogával kapaszkodik a törölközőjébe, majd a rajtjelzésre elengedi és próbálja elrúgni magát a faltól. A 20 éves kínai versenyzőnek ugyanis mindkét karja hiányzik, mégis világcsúccsal nyerte meg a 100 méteres hát-úszást (ideje 1:24.71), a második helyen végzett brit Nyree Kindred viszont az alsó végtagjait nem tudja használni, kerekes székes.

A lábtempók királya

A kínai Tao Cseng is olyan versenyzőket győzött le, akiknek testi fogyatékosságai nem olyan mértékűek, mint az övé. A 21 éves kínai fiú mégis világcsúccsal (1:13.56) nyerte a 100 méteres hátúszást honfitársa, Csia Hong-guang és a német Sebastian Iwanow előtt. A káprázatos lábtempókkal rendelkező versenyző győzelmi mámorában majdnem térdig kiemelkedett a vízből.


58 évesen is nyeregben

A spanyol kerékpáros, Juan Jose Mendez nem csak azért különleges a londoni mezőnyben, mert mindkét bal végtagját elveszítette, hanem azért is, mert már 58 éves. Az úszóként és mozgássérült-modellek tervezőjeként is dolgozó Juan saját biciklije megalkotásában is részt vett, bal lábcsonkja ugyanis egy különleges eszközzel kapcsolódik a kerékpárhoz, aminek segítségével az egyensúlyát jobban meg tudja tartani.

Lábujjal íjászkodik

Az amerikai Matt Stutzman karok nélkül született, ezért hamar rákényszerült arra, hogy amire csak tudja, a lábujjait használja. Az íjászversenyek 29 éves klasszisa édesanyja szerint annyira pontosan céloz, hogy 45 méterről eltalál egy aprócska pénzérmét. Ezt igyekszik bizonyítani most Londonban is, a mozdulat, ahogy lábával kihúzza az ideget, teljesen egyedülálló a mezőnyben.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.