Korai még a búcsút emlegetni
Bár a kajak kettesek 500 méteres távján Kovács Katalinnal ezüst-, a 200 méteres egyesben bronzérmet nyerő Dusev-Janics Natasa az angol fővárosban roppant elkeseredettnek tűnt, a tegnapi csapatfogadáson ő volt az egyetlen, aki a pódiumon két érmével a nyakában fogadta az ovációt.
– Múlt szombaton valóban kicsúszott a számon, hogy esetleg abbahagyom a sportolást, de ezt elsiettem. Azóta mindent átértékeltem, nem szállok ki a hajóból, csinálom tovább – árulta el szélesen mosolyogva Natasa.
Gyurta sodródik az árral
Hogy Gyurta Dani strapabíró fiú, az abból is látszik, három-négy óra alvást már kielégítőnek talál. A mellúszás magyar királya ott volt a londoni olimpia éjszakába nyúló záróünnepségén, másnap kora délután mégis fitten állta a magyar rajongók rohamát – immár idehaza.
– Azért rám fér már a pihenés, mert az elmúlt esztendő nagyon, de nagyon kemény volt – mondta a tinilányok és meglett férfiemberek által is agyondédelgetett kedvenc. – Őszintén szólva nem is tudom, mikor folytatom az úszást, erről még nem esett szó. Az elkövetkezendő napokról sem tudok szinte semmit, ha úgy tetszik, sodródom az árral, megyek haza a családomhoz, kedden jön a barátnőm, a többit majd meglátjuk.
Debora profinak készül
Csodálatos ötéves csöppség a negyedik helyezett férfi kézilabdacsapat klasszisának, Nagy Lászlónak a kislánya, Debora. A kisasszonyt arról kérdeztük, melyik sportágat választja majd, ám csak annyit árult el, ha megnő, profi lesz. Édesapját arról faggattuk, hová megy nyaralni a család.
– Sehová – felelte az átlövő –, mivel csütörtökön kezdődik a felkészülés Veszprémben, ahol új, reményeim szerint ütőképes csapat alakul. A svédek elleni elődöntőbeli vereség még fáj, de a végső helyezésünk jobb a reméltnél. És hát meg is nyugodtam, miután végleges, hogy a barcelonai évek után idehaza kézilabdázom tovább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.