Sidi: ideális a korom az aranyhoz

arany
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 23. 17:15
Kevesen mondhatják el magukról, hogy a pekingi olimpia óta eltelt négy év alatt világversenyen senki sem tudta legyőzni őket. A sportlövők favoritja, Sidi Péter fő számában ezzel dicsekedhet.
Bors

Sidi Péter a 2008-as játékokon a csalódást keltő 25. helyen végzett a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetettjében, ám azóta a szám igazi specialistájává vált, amiről két Európa- és egy világbajnoki aranyérem – több nem is lehetne, mivel 50 méteren csak négyévente rendeznek vb-t – tanúskodik.

Vagyis leegyszerűsítve: Peking óta nem akadt nála biztosabban célzó puskás, ami azért nem rossz ajánlólevél a londoni rajt előtt. Ráadásul Sidi olyan szerencsés, hogy nem csak egyetlen dobása van, hiszen légpuskával – amiben korábban szintén szép eredményeket ért el – és a 60 lövéses fekvő számban is bizonyíthat.
Tény azonban, hogy hiába számított eddigi mindhárom olimpiáján az éremesélyesek közé, valahogy sosem jött ki számára a lépés.

– Most értem abba a korba, ami a férfi lövőknél ideálisnak számít, mivel a 30 és 50 év közötti korosztály a legeredményesebb. Mára kellő rutinnal rendelkezem, és lelkileg is ­beértem – mondta Sidi. – Sydney-ben még én voltam az egyik legfiatalabb a puskások között, így az inkább csak tapasztalatszerzésnek minősült. Négy évre rá, Athénban meg sérülten versenyeztem, na és szerencsém sem volt, hiszen végül mindössze egy körrel maradtam le a döntőről. Pekingben is kísértett az az egyetlen kör, légpuskával ennyi hiányzott a dobogóhoz.

Épp ideje tehát, hogy a brit fővárosban minden összejöjjön neki. Sidi szorgalmára ­min­den­esetre nem lehet panasz, hiszen mióta első magyarként megszerezte a londoni kvótát, reggeltől estig a lőtéren gyakorolt. Így sokan inkább attól tartanak, vajon nem vitte-e túlzásba a versenyzést.

– Szó sincs erről, szerintem könnyebb úgy nyerni, hogy előtte folyamatosan jönnek az eredmények, mintha a semmiből kellene előrukkolni valami értékelhetővel — tette hozzá. Márpedig neki az elmúlt egy évben tényleg futószalagon jöttek a győzelmek, ahol csak lőállásba állt, nyert. Ezek után nem csoda, hogy hiába ért véghajrába a visszaszámlálás, izgalomnak nyoma sincs rajta.

Versenytársból edző

Sportlövő körökben nem titok, edző legyen a talpán, aki együtt tud működni egy olyan céltudatos, karakán, szókimondó versenyzővel, mint Sidi Péter. Éppen ezért sokan kétkedve fogadták, amikor a nála fiatalabb korábbi versenytársával, Herczegh Szabolccsal kezdett együtt dolgozni. Ám ez eredmények – eddig legalábbis – őket igazolják.

– Szabolccsal együtt versenyeztünk, sőt, világbajnoki dobogón is álltunk közösen, így a tudása hiteles számomra – adott magyarázatot a jó kapcsolatra Sidi. – Naprakész tudással ­rendelkezik, a nemzetközi szövetség képzésein csiszolódik. A sportlövészet rengeteget fejlődött az elmúlt tíz év alatt, Szabolcs becsülettel követi a változásokat, ami számomra nagyon fontos. Abban a pillanatban ugyanis, amikor egy versenyzőt csupán egy hajszál választ el a világversenyen attól, hogy elérje a célját, olyan edző tud csak segíteni neki, aki a gyakorlatban is megtapasztalta a modern sportlövészet fejlődését. Ezek az apróságok adják a különbséget a világversenyek érmesei és a mezőny többi tagja között.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.