Majdnem elmosta a budapesti vihar a magyar-ír mérkőzést. Pedig kár lett volna érte, mert Egervári csapata meglepően élvezetes játékot nyújtott. Igaz, nyerni nem sikerült.
Mennyivel más volt ez a meccs, mint a csehek elleni! Igaz, itt is Eb-döntős volt az ellenfél, de ezúttal a magyar csapat nem a védekezésre összpontosított, hanem igyekezett kézben tartani a mérkőzést, sokat támadott. Mi több, ha csak a gólhelyzeteink felét kihasználjuk, Szalai és Dzsudzsák révén két-három gólt biztosan lőhettünk volna. Igaz, Bogdán Ádámnak is többször bizonyítania kellett, hogy nem véletlenül választották meg Boltonban az év futballistájának.
Végül sok helyzet ide, sok helyzet oda, maradt a nulla-nulla, de legalább az esőben is kilátogató ezrek nyugodt szívvel megállapíthatták: ez a produkció nem volt dupla nulla. Ugyanakkor szögezzük le: az, hogy négy nap alatt két Eb-ellenféllel szemben egyszer sem kaptunk ki, még nem jelenti azt, hogy ez a magyar válogatott érett lenne az Európa-bajnoki döntőre.
