Más kluboknál egy jól elzárható vitrinben őrzik a legértékesebb serlegeket, de az orosz milliárdos úgy gondolta, ha már egyszer megszerezte, hadd szolgáljon minél több ember örömére. Ezért a nyolc és fél kilós ezüst kupát először körbehordozták a klubnál, érezze csak mind a négyszáz alkalmazott, hogy az ő munkája is benne van az egyesület történetének legnagyobb sikerében. Utána pedig egy állványon közszemlére állították.
Egyik este aztán a szolgálatban lévő három biztonsági őr bepiált, s kitalálták: a kupával fognak fotózkodni. Az elhatározást tett követte, csak éppen az alkoholmámorban nem voltak elég elővigyázatosak, leejtették a kupát, amelynek egyik füle félig leszakadt. Ugyan visszacsempészték a helyére, de másnap természetesen lelepleződtek a biztonsági kamerák felvételei alapján, s nem is lehetett más a következmény: úgy rúgták ki őket, hogy a lábuk sem érte a földet.
– A sérülés nem volt jelentős, ráadásul egy londoni ezüstművessel már meg is csináltattuk – nyugtatott meg mindenkit a Chelsea egyik sajtósa, aki természetesen azt is hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy hasonló többet ne fordulhasson elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.