Az Európa-bajnokság utcai harcát már lejátszották egymással a lengyel és az orosz szurkolók, ideje, hogy a futballpályán is „öldöklő háborút” lássunk. Óhajunkat a „halálcsoport” élet-halál összecsapása, a portugál–holland elégítheti ki.
Utóbbi válogatott van nehezebb helyzetben, hiszen az eddig önmaga paródiáját nyújtó, nulla pontos vb-ezüstérmesnek legalább két góllal kell nyernie a továbbjutáshoz, s közben még azért is imádkozhat, hogy a másik meccsen a németek legyőzzék a dánokat.
Nem sok minden szól a holland bravúr mellett, hiszen az Eb-k történetében még egyetlen olyan csapat sem jutott tovább a csoportból, amelyik két vereséggel kezdett, ráadásul már többször is előfordult – 1980-ban éppen a hollandokkal, 1984-ben és 2004-ben a németekkel, 1996-ban az olaszokkal, illetve 2008-ban a franciákkal –, hogy a vb-döntős az egyenes kieséses szakaszt sem élte meg a soron következő Európa-bajnokságon.
Talán még ezeknél is riasztóbb Arjen Robbenék számára, hogy mindössze egyet tudtak megnyerni a portugálok elleni legutóbbi tíz találkozójukból, viszont két nagy tornán (2004-es Eb-elődöntő: 1-2 és a 2006-os vb-nyolcaddöntő: 0-1) is veszítettek ellenük. Apropó, 2006-os vb-meccs! A két csapat parázs hangulatú párharca beíródott a rekordok könyvébe, hiszen a bíró 16 sárga lapot és négy pirosat osztott ki. Mivel holland oldalon Nigel de Jong, a másikon Pepe szinte biztosan pályára lép, ráadásul a tét is óriási, keménykedésben alighanem most sem lesz hiány. Hollandia csapatkapitánya, Wesley Sneijder is elszánt, s egyáltalán nem mondott le az Eb-győzelemről.
– Azért vagyok itt, hogy megnyerjem a tornát, és hiszem, hogy ez még mindig sikerülhet, ám ehhez igazi csapatként kell futballoznunk – magyarázta a középpályás. – Nem szükséges, hogy mindenki jó barátja legyen a másiknak, de a meccseken meg kell szakadnunk egymásért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.