Az úszó-kontinensviadalon a kétszeres világbajnok mellúszónak, Gyurta Daninak csak a lelátón jutott hely. Pontosabban ő maga kuporodott fel oda – apu és anyu mellé. A család együtt szorított az 1500 gyors időfutamában az öcsinek. Gergely döntőbe jutása szinte biztos volt, ám az olimpiai kvóta megszerzéséhez legalább 15:11.83 kellett volna. Dani feszülten figyelte öccsét a lelátóról, de Gergő csak 15:15.01-et úszott. Így a harmadik legjobb idővel jutott a mai fináléba (Kis Gergely az ötödik helyen kvalifikálta magát), ahol még javíthat, hiszen – mint mondta – vannak tartalékai.
A Gyurta szülőknek elég volt keddre a szurkolás, de talán, ha Dani majd nyer, amire nagy az esély 200 mellen, akkor nyilatkozni is hajlandók lesznek. A nap híre, hogy 200 vegyesen – remek idővel – Cseh Laci, 200 gyorson pedig Kozma Dominik az első helyen jutott a mai döntőbe.
Gyertyánffyék megúszták
Az olasz fiúkat egyelőre csak extrém frizurájuk miatt csodálják, többen szinte művészi módon nyírták le a hajukat. Az 1500-on a kis Gyurtával vetélkedő Rocco Potenza fejét például egy tenyérlenyomat díszíti.
– A versenyzők főleg a fiataloknak találnak ki ilyesféle beavatási szertartást – magyarázta az Olaszországban dolgozó edző, Gyertyánffy Tamás, aki Imolában, a hétvégi földrengés színhelyétől néhány kilométerre lakik. – Szombaton jöttünk el, másnap hajnalban mozdult meg a föld, azonnal hazatelefonáltam, de szerencsére otthon nem történt komolyabb kár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.