Az Európai Unió „egyedülálló megközelítést alkalmaz” Ukrajna esetében: a cél, hogy az ország integrációja akkor is folytatódjon az EU-ba, ha Magyarország fenntartja vétóját – írja az Ukrajinszka Pravda nyomán az Economox oldala. "Uniós szinten már létezik megállapodás" – fogalmazott az ügy kapcsán az európai integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes.
Tarasz Kacska a kijevi Yalta European Strategy éves eseményén újságíróknak leszögezte: az EU Ukrajna és Moldova esetében olyan módszert fogadott el, melyet korábban a Nyugat-Balkán országainál nem alkalmaztak, holott azok is szembesültek szomszédos országok vétójával.
Mint írják, tradicionálisan az EU politikája az, hogy meg kell győzni az adott tagországot, és amíg ezt nem sikerül, addig blokkolnak. „Két hétre, vagy akár 10 évre is” – magyarázta.
„Nálunk egyedi a helyzet: a tagországok és az Európai Bizottság azt mondják, hogy Ukrajna esetében nem szabad megállni. Konkrétan a tagországok meghatároznak bizonyos követelményeket anélkül, hogy megvárnák a magyarokat. Ez valóban egyedülálló történet” – fogalmazott Kacska.
Amikor Magyarország megváltoztatja álláspontját, akkor lesz formális szavazás
– jelentette ki a kormányfő helyettese, aki szerint az EU arra is felkészülhet majd, hogy bizonyos döntéseket a magyar kormány nélkül hozzanak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.