Till Attila YouTube-műsorának, az Optima Zónának vendége volt Bochkor Gábor: a rádiós ekkor őszintén mesélt a magánéleti kudarcairól, illetve a dohányzásról való leszokásáról is. Utóbbira a lánya kérésére szánta rá magát, és immár nyolc hónapja nem gyújtott rá.

Ha már eddig eljutottam, nem fogom elrontani
- mondta el Bochkor Gábor, aki ezután kitért arra, korábban fél évig járt pszichológushoz, mert egy szakítás után úgy érezte, nem érti, miért nem működnek a kapcsolatai.
Én úgy éreztem, hogy hibátlan vagyok, hogy igazam van. És nem állt össze az, amiket ő mondott
– tette hozzá a rádiós, majd elmondta, a terápiás ülések során kénytelen volt szembenézni önmagával és a hibáival, ami alapvetően megváltoztatta a gondolkodásmódját.
Tudni akartam, mi van velem. Hogy ludas vagyok-e valamiben. Igen, ezt tudni akartam
– magyarázta el.
A pszichológus segítségével jött rá a rádiós arra, a magánéleti kudarcok nem mindig a másik fél hibájából fakadnak, és hogy neki is felelősséget kell vállalnia a történtekért. Bochkor Gábor kiemelte, a terápia nemcsak lelki tűzoltásként szolgált, hanem hosszú távon is pozitív hatással volt rá, és bár jelenleg nem jár szakemberhez, a pszichológia továbbra is érdekli őt - szemlézte a Story.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.