Kiderült az igazság: Ezért nem volt ott a barátnő Jákli Mónika temetésén

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 03. 13:00
Január 29-én vettek végső búcsút a fitneszmodelltől a szlovákiai Alistálon. Jákli Mónika egyik barátnője azonban hiányzott a gyászoló tömegből.

Január 29-én vettek végső búcsút Jákli Mónika fitneszmodelltől Szlovákiában, az alistáli temetőben. 

Jákli Mónika lelke kislánya mellett marad
Jákli Mónika január 21-én hunyt el (Fotó: RTL)

Mint ismert, a Nyerő Párosban is feltűnt influenszer 8 nappal korábban, január 21-én hajnalban szenvedett halálos kimenetelű autóbalesetet a hírhedten rossz állapotban lévő 63-as úton, Nagymegyer közelében.

A Bors elsők között számolt be arról, hogy az MMA-harcos Boráros Gábor volt kedvese, Jákli Mónika halála után a szlovák rendőrség közleményt adott ki a baleset kapcsán. Ebben azt írták, hogy begyűjtötték a szükséges bizonyítékokat, és bár a közösségi oldalakon és a sajtóban is több hír jelent meg arról, hogy a fitneszmodellt üldözték, a rendőrség közúti balesetként kezeli a halálát. 

Szakadt az eső, az ég is sírt Jákli Mónika temetésén

Jákli Mónika temetése mélyen megviselte azokat, akik közelről ismerték az elhunyt édesanyát. A szlovákiai Alistálon zokogó esőben búcsúztak a fitneszmodelltől, akinek csak 31 évet szánt a sors. A búcsúztatón több ismert arc is feltűnt, köztük Balogh Eleni, Curtis felesége, Barnai Judit, Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin, valamint Boráros Gábor, és természetesen Jákli Mónika vőlegénye, Dobosi Roderik is. Utóbbi két férfi egymásra sem nézett a szomorú pillanatokban, és gyakorlatilag egymásra mutogatnak a tragédia óta. Jákli Mónika barátnője, Turi Xénia viszont távol maradt.

Jákli Mónika temetésén Balogh Eleni és Barnai Judit is részt vettek.
Curtis felesége, Judie és Balogh Eleni is közeli barátságban álltak Jákli Mónikával, így nem volt kérdés, hogy részt vesznek-e a temetésen
Fotó: Szabolcs László

Jákli Mónika temetése: Turi Xénia elárulta, miért maradt távolt

Egy valaki azonban mindenképpen hiányzott. Ő nem volt más, mint Turi Xénia, aki egyébként közeli barátja volt Jákli Mónikának, a tragédia után pedig nyilatkozott is a Borsnak Mónika telefonjával kapcsolatban. 

„Figyeltem a profilját, mert szerintem a fiú elvitte a helyszínről a telefont! A szülei legalábbis nem találták, a kórházban ki akarták kérni, de nem volt meg, azt mondták, keressék a baleset helyszínén. Nem tudom, hogy a rendőrség, vagy a család lépett-e be. A Facebook éjfélkor azt jelezte, 14 órája elérhető volt. Ha most megnézem, már nem ír ki semmit: általában 24 óra után nem írja ki” – fejtette ki korábban Xénia.

Nos, a Love Island egykori szereplőjének fel is tették a kérdést, miért nem volt ott a temetésen, amit ő igen egyszerűen indokolt meg. Az Instagramon elárulta, hogy kislányát, Zoé Nadint nem tudta volna kire bízni, egy ilyen szomorú eseményre pedig érthető okokból nem szerette volna magával vinni a gyermekét.

Épp ezért úgy döntött, pár nappal a szertartás után, egyedül látogat ki a temetőbe, hogy elidőzzön egy kicsit Jákli Mónika sírja mellett. Ezt egyébként szintén megörökítette a közösségi médiában, ami miatt kapott hideget-meleget.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.