Kezdjük elveszíteni a fonalat PSG Ogli, azaz Papp Olivér szerelmi életét illetően. Saját bevallása szerint sosem volt gondja a csajozással, éppen ezért kapcsolatból kapcsolatba lépett egy-egy szakítás után és úgy tűnik, a helyzet változatlan maradt.

Korábban az ukrán szépség, Alina mellett láthattuk a kőgazdag fiatalt, aki akkoriban úgy nyilatkozott, hogy megtalálta az igazit, végre rászánta magát az elköteleződésre.
Nem vágyom már más lányra, kibuliztam magam. Nem akarom megcsalni és mással összejönni, annyi csajhoz volt már közöm, hogy kiéltem magam és most meg tudok nyugodni
– mesélte Ogli korábban.
A kapcsolat olyannyira komolynak tűnt, hogy Alina Magyarországra költözött szerelme kedvéért, ám hamar kiderült, hogy kapcsolatuk nem működik a lány állítólagos féltékenysége miatt. PSG Ogli párja ugyanis minden idejét a TV2 sztárjával akarta tölteni és nem csak a lányoktól, de a fiú barátaitól is eltiltotta őt.
A kapcsolat végeztével Olivér nem búslakodott sokáig, nyáron már egy szőke bombázóval pózolt egy jachton, valahol Dubaj partjainál. A dekoratív hölgyről keveset tudtunk, mivel nem vállalták fel kapcsolatukat, ám annyi kiderült, hogy influenszerként tevékenykedik, az egykori szerelmesek pedig Dubajban ismerkedtek meg.
Azóta persze kiderült, hogy ennek a kapcsolatnak sem volt hosszú jövője.

A szókimondó influenszer újabban egy fekete szépséggel posztol közös fotókat Instagram-oldalára. Ogli megerősítette a Borsnak, hogy valóban egy párt alkotnak Amirával, ám kapcsolatuk még nagyon friss.
A kőgazdag fiatal talán végre megállapodik, és családot alapít. Korábban Tuvic Aleksandra terhességével kapcsolatban elárulta, hogy bizony ő is megérett az apaságra!
Ha van egy normális lány, akkor megmaradnék mellette. Két gyereket, egy fiút és egy lányt szeretnék
– mesélte korábban Ogli.
A Nagy Ő egykori sztárja, Szandi hatalmas megtiszteltetésben részesítette Olivért, ugyanis őt kérte fel gyermeke keresztapjának. "Ha elmennek Szandiék valahova, akkor mindig én vigyázok majd a gyerekre. Megmutatom majd neki, hogy kell bulizni" – mondta humorosan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.