Curtis kimondta, Orbán Viktor pedig megosztotta: „Sofőrrel jöttem és józanul”

Majka
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 22. 18:19
A rapper finoman, de jól tetten érhetően szúrt oda egykori jó barátjának, a minap piásan volán mögé ülő, majd derekasan lebukó Majkának. Volt már ilyen, így ez leginkább attól vált izgalmassá, hogy Curtis üzenete Orbán Viktor oldalán látott napvilágot.

Majka néhány napja egy év végi hepaj keretében döntött úgy, hogy koccint a mögöttünk álló évre, és egyben áldomást iszik a 2026-os esztendőre. Nos, ezzel egy picit előre ivott a medve bőrére, hiszen éppen ez a poharazgatás vezetett oda, hogy most ittas vezetésért kell felelnie. A bulika után ugyanis beleszaladt egy igazoltatásba, amelynek során előkerült a szonda is.

Persze Majka akár jól is zárhatta volna az óévet, ha nem sokkal a leintése előtt felteszi magának a jól ismert – mondjuk ki: retró – kérdést: „Ön dönt! Iszik, vagy vezet?”
Igaz, a kérdés feltevése önmagában így sem lett volna elég, hiszen helyesen is kellett volna válaszolni rá. Pont úgy, ahogy Curtis is tette szombaton, Szegeden, a Háborúellenes Gyűlésen.

Curtis a Háborúellenes Gyűlésen szólt be az ittasvezetés miatt lebukó Majkának. Orbán Viktor oldalán a videó
Curtis a Háborúellenes Gyűlésen szólt be az ittas vezetés miatt lebukó Majkának. Orbán Viktor oldalán a videó (Fotó: Mediaworks)

Curtis, Orbán Viktor oldalára kikerült riposztja betalált

Minden bizonnyal Majka előtörténete adta az apropót Curtisnek, hogy a mögöttünk álló szombaton tartott évzáró, szegedi Háborúellenes Gyűlésen a neki szegezett kérdésre adott válaszában megemlítse Majka évzáró „bravúrját”.

„Kocsival Jöttél?” 

hangzik el az Orbán Viktor Facebook-oldalára feltöltött videóban a Curtis felé intézett kérdés, mire a rapper így felelt: 

„Én sofőrrel… és józanul” 

Nos, ez az, ami Majkának nem jött össze a fáradságos óév búcsúztatására tartott esemény után.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.