A Nagy Ő szerdai adása rendkívül váratlan fordulattal és drámával ért véget. Nem mindennapi eseménynek lehettek ugyanis tanúi a nézők, amikor a rózsaceremónián Móni nem fogadta el a rózsát Stohl Andrástól. Tíz lány volt még versenyben, közülük nyolcan juthattak tovább – ám az utolsó pillanatokban a dolgok nem a tervek szerint alakultak.

A Nagy Ő szerda esti adásában a ceremónia vége felé járva, amikor már csak két rózsa maradt, egyre feszültebbé vált a helyzet. „Örülök, hogy jó a hangulat, de egyre drámaibb a helyzet” – mondta feszülten Stohl András, amikor a már rózsával rendelkező lányok egyre felszabadultabban viselkedtek. Hozzátette:
Az a két nő is nagyon közel áll a szívemhez, akitől ma búcsúzom. De hosszú távon gondolkodom.
Végül Melinda és Mimi volt az a két játékos, akiktől rózsa nélkül kellett elköszönnie. Szép szavakkal, hálával és tisztelettel búcsúzott tőlük – ám az igazi sokk csak ezután következett.
Mónika, én ma nagyon elbizonytalanodtam. De szeretném, hogy itt maradj, mert fontos vagy nekem. Gyere ki, és vedd át az utolsó rózsát. Elfogadod tőlem?
– hangzott el a mindent eldöntő kérdés. A válasz azonban dermesztő volt: „Nem tehetem” – mondta Móni lesütött szemmel, láthatóan megtörten, kissé kelletlenül. A jelenet végén megállt a levegő, a lányok és András is szinte szótlanul álltak a példátlan helyzet előtt.

A döntésnek természetesen komoly előzménye volt. Nagy Ő Mónika már napok óta nem érezte jól magát a versenyben: érzékenysége egyre gyakrabban felszínre tört, sírt, és ezt a szerdai ördög-angyal játék során nyíltan fel is vállalta.
Kicsit könnyítettem a lelkemen, amikor ki tudtam mondani a gondolataimat. De azt éreztem, hogy ez a pohár már annyira tele, hogy ez sem segít
– vallotta be. Különösen bántotta a lányok közötti folyamatos feszültség, Kiara Lord és Gina viselkedése.
Nem bírom ezt az állandó piszkálódást. Rosszul esik, hogy egymásnak esnek, csúnya jelzőket használnak. Szerintem nem Andrást keresik, hanem a képernyőidőt
– fakadt ki a játék során, őszintén, szemtől szemben a lányokkal.
Hogy Nagy Ő Stohl András hogyan reagál Móni döntésére, és miként folytatódik így a Nagy Ő 2026-os évada, az a csütörtöki adásból derül ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.