Patkó Béla Kiki, közelről látta azt a zsigeri félelmet, ami az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után vált általánossá Magyarországon. Ő maga 1957. július 19-én született, vagyis, ha utánaszámolunk, ő bizony a forradalmi hevület gyermeke, hiszen éppen kilenc hónappal a születése előtt kezdődött az október 23-ai békésnek indult tüntetés. Ez aztán a forradalomhoz vezetett, amit végül a bevonuló szovjet csapatok vérbe fojtottak. Ez az időszak keményen nyomott hagyott Kiki szüleinek lelkében is. Az előadó ezért is mondja, hogy a nemzeti ünnep, számára mindig a megemlékezésről szólt.
„Október 23-a számomra mindig is a megemlékezésről szólt, függetlenül attól, hogy az embernek óhatatlanul is vannak negatív emlékei az események és főként a forradalom utóéletének függvényében. Arra emlékszem, hogy a szüleim mindig rettegtek. A szomszédunkban lakott egy nagyon érdekes ember, aki akkoriban párttitkár volt.”
A szüleim pedig gyakran figyelmeztettek, hogy nagyon vigyázzak, mit mondok ennek az embernek és inkább csak köszönjek neki, de ne beszélgessek vele.
„Éreztem, hogy félnek, de soha nem értettem, hogy miért, mitől, vagy kitől. Később, felnőttfejjel persze már megértettem…” - kezdte a Borsnak az Első Emelet frontembere, Patkó Béla Kiki.
„Gyakran mondogatták a környezetemben, hogy senkinek, semmit ne mondjak, nehogy apukámat elvigyék. Ez egy elég súlyos mondat, ha belegondolunk, hogy valójában mit is jelentett és mi történt azokkal, akiket végül egy-egy elejtett félmondatért tényleg elvittek az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) emberei. Persze én mindig kérdezgettem a szüleimet, de soha nem meséltek nekem, így a mai napig nem tudom, ők vidékről felköltözve, hogyan élték meg az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. Furcsa volt, hogy még utólag is ott lappangott bennük valamiféle zsigeri félelem. Mindenesetre jó, hogy most egy olyan világban élhetünk, ahol nem ural le mindent a félelem és nyíltan beszélhetünk a múltról, a jelenről és a jövőről is “ – fogalmazott az énekes, aki bízik benne, hogy az október 23-ai nemzeti ünnep üzenete elért minden magyar emberhez határainkon innen és túl is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.