
Christopher Lloyd filmes-tévés karrierje a hatvanas években kezdődött, 1985 és 1990 között a Vissza a jövőbe trilógia hozott neki még nagyobb ismertséget, ebben a klasszikussá lett kalandos sci-fiben együtt játszott Michael J. Foxszal. Lloyd alakította Dr. Emmett Brown tudóst, aki feltalálja az időgépet, ezzel pedig rengeteg kalamajkát okoz, sőt, majdnem "időparadoxont hoz létre, melynek következtében olyan láncreakció keletkezhet, amitől felborul az egész tér-idő kontinuum, és megsemmisül a világegyetem."
Pályája színházakban kezdődött, 1975 óta szerepel a filmvásznon. Első nagyobb alakítása a Száll a kakukk fészkére című filmdrámában volt, 1978–1983 között a Taxi című szituációs komédiában Jim Ignatowski taxisofőr szerepében tűnt fel, az alakításért két Emmy-díjat kapott.
Olyan filmekben és sorozatokban játszott, mint a Star Trek III: Spock nyomában, az Addams Family, a Kerge város, A postás mindig kétszer csenget, a Dennis, a komisz, a Senki 1-2, A kedvenc marslakóm.
Az IMDb nyilvántartása szerint hosszú karrierje során 256 filmben vagy sorozatban volt kisebb-nagyobb szerepe. A most 87 éves színész felesége Lisa Loiacono: ötször házasodott, először 1959-ben, legutóbb 2016-ban. Ehhez kapcsolódhat a Vissza a jövőbe bogaras feltalálójának egyik emlékezetes mondása: „A világegyetem két örök rejtélye: az időutazás és a nők!”
Bob Gale forgatókönyvírónak köszönhetjük többek között a Vissza a jövőbe trilógiát is. Az 1985-ben készült eredeti, majd az 1989-es és 1990-es folytatást követően bár készült animáció, musical és vidámparki látványosság is Marty McFly és Doki időutazós kalandjaiból, ám a remake vagy folytatás nem. Persze a producerek évtizedek óta ott legyeskednek az író, a rendező és persze a két főszereplő, a súlyos beteg Michael J. Fox és Christopher Llyod körül, de az elmúlt 35 évben nem jelentettek be semmit sem az alkotók. Nemrég azonban Bob Gale elárulta, hogy hiába a világsiker, soha nem lesz negyedik rész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.