Horváth Tamás jelenleg a Sztárban Sztár All Stars versenyzőjeként készül arra, hogy újabb oldalairól is megismerhesse őt a közönség. Az biztos, hogy ő is a TV2 sikerműsorának nagy esélyesei között van, hiszen annyira tehetséges és sokoldalú, hogy simán megnyerheti az egészet – de persze az még odébb van.
Horváth Tamás 2017-ben házasodott össze szerelmével, Péterfi Andreával, akivel nagyon boldogok együtt. Látszik rajtuk, hogy nagyon közel állnak egymáshoz, igazi egység az övék – de úgy tűnik, hogy most talán lett egy kis "rés a pajzson", ugyanis az énekes szívhez szóló üzenetet küldött a közösségi oldalán, de nem a feleségének.
Szívem minden szeretetével…❤️😍
– írta Horváth Tamás egy közös fotó kíséretében.
És hogy kinek is küldte a fenti üzenetet, illetve kivel látható Horváth Tamás a közös képen? Nem mással, mint a 7 éves, gyönyörű, cuki kutyusával, Gokuval, akit jól látható módon rajongva imád.
Horváth Tamás a felvételen háttal mosolyogva fekszik a földön, a hasán pedig ott fekszik boldogan Goku, vagyis igazán idilli lett a kép:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.