„Két perc alatt lép tovább az élet” – Harsányi Levente bátyja tragikus haláláról vallott

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 13. 16:00
Az elmúlt hónapokban egymás után érték a csapások a népszerű műsorvezetőt, aki nemrég testvérét is elveszítette. Harsányi Levente nevét eddig vidám, energikus személyisége miatt ismertük, most azonban olyan őszinte vallomást tett, ami sokakat megrendített.

A veszteség mindig nehezen feldolgozható, s emellett meghökkentő, amikor mindez váratlanul, a semmiből következik be. Harsányi Levente most először beszélt részletesen arról, hogyan élte meg bátyja halálát, és milyen gondolatok foglalkoztatják azóta.

Harsányi Levente
Harsányi Levente tudja, a nehéz időkben sem hagyhatja el magát (Fotó: Bánkúti Sándor)

Harsányi Levente a sorozatos tragédiák árnyékában

Harsányi Levente élete az elmúlt hónapokban teljesen felfordult. Június végén egészségügyi problémái miatt műtétre szorult, nem sokkal később pedig váratlanul véget ért 2,5 éves kapcsolata. Harsányi Levente párjával már a házasságot és az összeköltözést tervezték, amikor külön váltak útjaik. A legnagyobb csapás azonban csak ezután érte: elvesztette szeretett bátyját.

A műsorvezető a Palikék Világa podcastben mesélt arról, hogyan zajlottak a tragikus napok. Testvére váratlanul, az otthonában lett rosszul, amikor egy ér elszakadt a hasában. Azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajta, amely biztatóan sikerült, két nappal később azonban a kórházban álmában kapott egy hátsó fali infarktust. 

Arra mentem be a kórházba, hogy hallottam a hosszú sípszót az ágya mellett, ami jelezte, hogy már nincs életjel. Mire odaértem, vették le róla a különböző kábeleket és kvázi már csináltak is egy új helyet, hogy jöjjön a következő beteg. Döbbenetes volt látni, hogy két perc alatt lép tovább az élet rajta, rajtunk, majd mindenkin

 – mondta megrendülten.

20200818_puskas_musical_erkel_SULY_ripost_41
A történtek után a műsorvezető minden napot felértékel, amit a sors ad neki (Fotó: Sulyok László)

Az élet értelme és az emlékezés pillanatai 

A veszteség feldolgozása közben újra és újra előjött benne a kérdés: mi értelme van az életnek? Harsányi Levente gyermekei is feltették már neki ugyanezt a kérdést, s most ő maga is gyakran gondolkodik rajta. 

A temetésen is volt olyan pillanat, élmény, ami rádöbbentett, hogy az élet egy pillanatra sem áll meg, rohan tovább. A temetés után 5-10 perccel már jött a következő család, következő temetés és már szóltak is nekünk, hogy menjünk odébb. Ez ráébresztett arra, hogy minden napba bele kell tenni, amit csak lehet

 – vallotta a műsorvezető.

Amikor a temetés után kiült a teraszra, rádöbbent: bátyja volt az utolsó Harsányi családtag. Harsányi Levente szülei már korábban elmentek, most pedig a bátyja is. Mégis, a fájdalom mellett felidéződtek benne a közösen megélt szép élmények, sőt, volt, hogy egyedül merengve nevetett a régi emlékeken.

20210715_Egyutt_velunk_Paraolimpiai_rendezveny_MG_RP 00028_
Gyermekei és féltestvére maradtak neki (Fotó: Markovics Gábor)

A hit és az optimizmus ereje

A sorozatos csapások ellenére Harsányi Levente nem adja fel. Azt vallja, minden tragédiának oka van, és minden új helyzetből tanulni kell. 

Sokkal jobban esik egy ölelés a kislányomtól vagy egy pohár sör. Eszembe jut, hogy a bátyám is megihatná, de már nem tudja

 – fogalmazott korábban a Borsnak.

Harsányi Levente rádiós és televíziós műsorok ismert arca, aki ma már úgy él, hogy minden napban meglássa a szépet. Bár a gyász feldolgozása hosszú út, energiát és motivációt merít abból, hogy szerettei emlékét továbbvigye, és ne hagyja, hogy a tragédiák megtörjék.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.