„Azt éreztem, hogy nincs értelme ennek a napnak” – élete legnehezebb szülinapján van túl Demcsák Zsuzsa

születésnap
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 22. 13:00 / FRISSÍTÉS: 2025. augusztus 22. 13:23
A TV2 műsorvezetője csütörtökön ünnepelte születésnapját, de koránt sem olyan hangulatban, mint a korábbi években bármikor. Ez a születésnap ugyanis egybe esett Demcsák Zsuzsa új életszakaszba lépésével. Az új életszakasz törvényszerűen és nem is váratlanul érkezett mégis komoly vívódással jár együtt.

Aki jóban van magával, az sosem öregedésként tekint a születésnapjára, és nem ülteti be magát abba a hintába sem, hogy világvégeként tekint egy közeledő, újabb X-re. De még így is megeshet, hogy a születésnapra olyasféle árnyék vetül, ami nem engedi, hogy az ember önfeledten ünnepeljen. A Bors csütörtökön Demcsák Zsuzsát köszöntötte, aki bár felesleges gátlások és félelmek nélkül néz szembe az idő múlásával, mégsem tudta felhőtlenül élvezni a napot, ami róla szólt. A Farm VIP háziasszonya mellől ugyanis hiányoztak a gyermekei, akik persze szívesen töltötték volna édesanyjukkal az egész napot, de a felnőtt élet mindkettejüket elirányította. Tamara és Benedek tehát igazoltan voltak távol, de Demcsák Zsuzsa számára így is furcsa az első olyan születésnap, amikor a gyermekei „csak” videóhívásban köszöntik őt reggel. 

20230309_Demcsák Zsuzsa_MG_0137
Demcsák Zsuzsa születésnapja nem a megszokott mederben zajlott az idén (Fotó: Markovics Gábor / Hot archív)

Demcsák Zsuzsa: „Teszik a dolgukat és élik az életüket” 

Reggel, természetesen arra ébredtem, hogy a napokban Hollandiába költöző fiam felhívott videóhívásban és felköszöntött, majd nem sokkal utána Tamara is jelentkezett, de kár tagadni, hogy nem kis árnyékot kapott a születésnapom azzal, hogy a világrajövetelük óta ez volt az első olyan születésnapom, amelyik nem az ölelésükkel kezdődött. 

Hogy ez szíven ütött-e? Naná! 

Azt éreztem, hogy nincs értelme ennek a napnak. Még úgy is, hogy valójában nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen pont azt tették, amit minden fiatal, akik az idők kezdete óta kirepültek otthonról. Teszik a dolgukat és élik az életüket”nevetett Demcsák Zsuzsa, aki persze a nap tovább részében már remekül érezte magát, hiszen rengetegen köszöntötték a jeles napon és a férje is extrán figyelmes volt vele. „Összességében szuper lett a születésnapom, ráadásul hamarosan mindannyian Benedek után utazunk Rotterdamba, ahol szeptembertől egyetemre jár” – tette hozzá a Farm VIP műsorvezetője

„Most egy hosszú és csodálatos szakaszt zárok épp és nyitom az újat”

Demcsák Zsuzsa tehát éppen egy új életszakasz kapujában áll, ami azzal jár, hogy éppen újra definiálja önmagát. „Soha nem tartottam az évtized fordulóktól. 

Nem éreztem magam ”rém öregnek” a harmadik X-nél, és nem gondoltam, hogy a negyediknél vége lesz a világnak. Nincs már túl messze az ötödik sem, de őszintén mondom, hogy talán még várom is. 

Én sokkal inkább életszakaszokban gondolkodom és most egy hosszú és csodálatos szakaszt zárok épp és nyitom az újat, amit még szoknom és tanulnom kell. Mostantól, gyakorlatilag lesz időm magammal foglalkozni. Senki ne értse félre, nem vártam, hogy ez bekövetkezzen, hiszen imádtam az anyaság minden terhét, de eljött az idő, amikortól ők önállósodtak és nekem ezzel kezdenem kell valamit. Nagyobb kihívás ez, mint akármekkora számítottam. Nem is olyan könnyű az embernek újra definiálnia magát. Ugyanakkor rengeteg tervem és célom van. Szeretném fejleszteni a kommunikációs platformjaimat és éppen az online tréningek lehetőségének kidolgozásával foglalatoskodom. Ja és nem állok naphosszat a konyhában, így még az az időm is felszabadult. Ennek persze a férjem nem annyira örül. Épp a minap tette szóvá, hogy hiányzik neki a főztöm, de az az igazság, hogy egy, vagy két főre főzni nem egyszerű, így ezt egy kicsit elengedtem” – nevetett ismét a születésnapos Demcsák Zsuzsa

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.