

Elhunyt Fenyő Miklós, a magyar könnyűzene egyik meghatározó alakja, akinek neve évtizedeken át összeforrt a rock and roll stílusával, a látványos színpadi világgal és a fülbemászó slágerekkel. Dalait itthon szinte mindenki ismeri, mégis kevesen tudják, milyen fordulatokkal teli élet vezetett a sikerekig. Ezzel a Fenyő Miklós kvízzel felidézzük az életművét.

Fenyő Miklós 1947-ben született, az 1956-os forradalom után családjával az Egyesült Államokba emigrált, ott találkozott az akkor születő rock and roll kultúrájával. Ez az élmény később végigkísérte egész pályáját, és alapvetően formálta azt a zenei világot, amelyet később Magyarországon is meghonosított. Pályája a hatvanas évek végén indult, amikor megalapította a Hungária együttest. A zenekar rövid idő alatt a hazai beat- és rockélet élvonalába került, majd a nyolcvanas évek elején megszületett az a korszak, amely végérvényesen meghatározta Fenyő Miklós nevét.
A Hungária felbomlása után új fejezetek következtek. Szólókarrierje, a Modern Hungária időszaka, majd a későbbi, nosztalgikus hangvételű lemezek is azt mutatták, hogy számára az alkotás folyamatos útkeresés volt. Zeneszerzőként és musicalalkotóként is jelentős hatást gyakorolt: a Hotel Menthol, a Made in Hungaria és az Aranycsapat színpadon és filmen is új közönséget szólított meg.
Munkásságát rangos díjakkal ismerték el – többek között Erkel Ferenc-díjjal, Kossuth-díjjal, valamint Artisjus- és Fonogram-életműdíjjal –, mégis megmaradt benne egyfajta távolságtartás a nyilvánosságtól. A színpadon magabiztos és látványos volt, magánéletéről ritkán beszélt nyilvánosan. Halálával egy korszak lezárult, örökzöld dalai azonban felcsendülnek minden házibulin.
Ezzel a kvízzel most arra vállalkozunk, hogy felidézzük ezt a kivételes életművét. Mennyire ismered a népszerű énekes dalait és pályáját? Ebből a Fenyő Miklós kvízből kiderül!

Fenyő Miklós legnépszerűbb slágerével emlékezünk az énekesre:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.