Kontrasztok, vad szépség és egy csipet káosz – Interjú Tasnádi Nórával, aki megtapasztalta Afrika nyers valóságát

Afrika egyszerre csábít és tart vissza – egzotikus, vad és kiszámíthatatlan, épp ezért vonzó azoknak, akik a komfortzónán túl keresik az élményt. Tasnádi Nóra és barátnője egyedül vágtak neki Mozambiknak és a Dél-afrikai Köztársaságnak, ahol a vadon élő delfinektől a páviánok ostromáig minden megtörtént, ami csak egy afrikai kalandba belefér.

Amikor Afrika magába bolondít

Nóra mesél a kontrasztokról, a valós veszélyekről és a meglepően barátságos árakról – meg arról, milyen érzés, amikor Afrika szó szerint bekopog a verandádra.

Honnan jött az ötlet, hogy éppen Mozambikot és a Dél-afrikai Köztársaságot válaszd? Nem éppen klasszikus turistaútvonal.

Volt egy barátnőm, akivel mindig különleges helyekre szerettünk utazni. Jártunk már együtt Izraelben is, és egyszer csak felvetette, hogy mi lenne, ha most „télből a nyárba” mennénk. Szóba került a Zöld-foki-szigetek, aztán egyszer csak talált a Facebookon egy Dél-Afrikában élő, magyar idegenvezetőt, aki személyre szabott, privát túrákat szervez. Ez döntötte el: öt nap Mozambik (Ponta do Ouro), három nap Dél-Afrika (Krüger Nemzeti Park, Sabie River Camp, illetve Nelspruit). Jól hangzott – óceán, állatok, minden, ami egy egzotikus nyaraláshoz kell. Ráadásul az ár sem volt vészes, ahhoz képest, milyen élmények vártak ránk.

Mi volt az első benyomásod Afrikában? Volt, ami rögtön felülírta az elképzeléseidet?

Az, hogy csodálatos volt decemberben megérkezni a nyári melegbe. Itthon nagykabátban indultunk, Mozambikban pedig 40 fok fogadott. A repülőtér mosdójában már lenge nadrágba és topba öltöztem át – úgy ragyogott a nap és olyan meleg volt, hogy hirtelen el se hittem, december van.

Mozambik és Dél-Afrika két nagyon különböző világ. Miben érezted leginkább a kontrasztot?

A hangulatban és abban, ahogy a helyiek a nyugati turistákhoz viszonyulnak. Dél-Afrikában például a feketék szinte kerülték a szemkontaktust – mintha még mindig élnének bennük az apartheid reflexei. Mozambikban lazább volt a légkör, de ott sem javasolt éjszaka gyalogosan mászkálni, igaz, nem is olyan környéken laktunk, ahol autó nélkül bárhová el lehetett volna indulni. Dél-Afrikában viszont direkt felhívta a figyelmünket az idegenvezető, hogy sötétedés után gyalog sehova, mert a közbiztonság egyáltalán nem jó. Mindkét ország gyönyörű, viszont teljesen más: Mozambikban az óceánpart, Dél-Afrika inkább a szárazföld és a nemzeti parkok világa.

Milyen volt az infrastruktúra, a közlekedés színvonala? Könnyű önállóan utazni ezekben az országokban?

Egyáltalán nem. Önállóan biztosan nem vágnék bele. Mi ötvöztük az egyéni utazást a biztonságosabb, helyi idegenvezetős megoldással. Ő mindent intézett, vezetett, ismert minden helyet – két egyedülálló nőként ez fontos volt. Mozambikban például az utak változatossága miatt folyamatosan állítani kellett a guminyomást, attól függően, hogy aszfalton vagy homokban haladtunk. Közösségi közlekedést egyébként sem ajánlanak: nyugati turistaként nem biztonságos. Autóval viszont, főleg Dél-Afrikában, abszolút kulturált minden – csak hát a másik oldalon vezetnek, ami eleinte idegen volt.

A szállások milyenek voltak?

Meglepően szuperek. Mozambikban egy hat fős, két szintes apartmant kaptunk ketten, több fürdővel, konyhával – itthon ez ennek a többszörösébe kerülne. A dél-afrikai Airbnb is tiszta, felújított és olcsó volt. A rovarok viszont, az már egy egész más történet. Ott minden bogár legalább négyszer akkora, mint itthon. A csótányok konkrétan sziszegtek, amikor megpróbáltuk kitessékelni őket – onnantól inkább átadtuk nekik a fürdőszobát, mi meg jól betömködtük a réseket.

Nőként mennyire érezted biztonságosnak az utazást?

Így, idegenvezetővel teljesen. De volt egy emlékezetes pillanat: tankolni álltunk meg egy olyan negyedben, ahol csak feketék éltek, és bementem a mosdóba. Én voltam az egyetlen európai ember kilométerekre. Nem történt semmi atrocitás, de megdöbbentő volt látni, hogy inkább elfordították a fejüket, nehogy úgy tűnjön, hogy „rosszul” néznek rám. Döbbenetes volt érezni, hogy az apartheid árnyéka még mindig ott lebeg. Mondta is az idegenvezetőnk, hogy komoly problémájuk adódhat abból, ha fehér turistákat érnek atrocitások.

Melyik élmény volt számodra Afrika esszenciája, amit mindenkinek látnia kellene, aki egyszer odautazik?

Egyértelműen a Krüger Nemzeti Park. Ott lenni az állatok között, az ő életterükben – egészen más, mint állatkertben. Az elefánt ott áll tőled két méterre, az oroszlán a kocsid mellé fekszik. Egy alkalommal láttuk, ahogy egy zsiráf futott az oroszlánok elől, és a vezető rögtön irányt váltott, hogy lássuk, mi történik. Szegény oroszlánok nagyon soványak voltak. Kicsit örültem, hogy elszaladt a zsiráf, de közben meg az oroszlánra is ráfért volna, hogy megvacsorázzon. Döbbenetes, nyers, gyönyörű világ.

A legviccesebb pillanat pedig a „majomhad” volt Mozambikban! A szállásunk mellett vezetett az útvonaluk, és volt köztük egy vezérhím, akit Jenőnek neveztünk el. Egyszer ellopott egy banánt a teraszról – megpucolta, megette, majd a héjat hanyag eleganciával eldobta, ivott a medencénkből, és elvonult. Tökéletes kis jelenet volt: Afrika köszönt be hozzánk a verandán. De az egész út egy álom volt.

Az, amikor az ember beugrik az óceánba, és körülötte delfinek úsznak, hallani, ahogy kommunikálnak egymással – leírhatatlan élmény. Nem azok a turistás, medencés fotózások, hanem igazi, természetes pillanat, amikor csak te vagy és az élővilág. Na és a helyi szolgáltatások ára például a delfinekkel úszós program 5000 forintnak megfelelő összegbe került! Itthon ennyiért legfeljebb egy képeslapot kapsz a delfinekről.

A páviánok viszont tényleg életre szóló élményt adtak: egy délután a szállásunk teraszán ültünk, amikor először megjelent egy aranyos kis majom, majd jött utána a mama, aztán fél perc múlva már negyven pávián vett körbe minket. Ők így már egyáltalán nem voltak olyan cukik. Amikor láttuk a méretes szemfogaikat, szinte sikítva rohantunk be a házba – elég volt ennyi tapasztalat, hogy megértsük: etetni tilos.

És persze ott voltak a vízilovak, amelyek hajnalonként röfögve köszöntötték a napfelkeltét, meg a krokodilok, amelyek villámgyorsan, szinte láthatatlanul csúsznak a vízbe. Egy éjszakai szafarin láttam meg, milyen hihetetlenül gyorsak – másodpercek alatt tűnnek el, és az ember rájön, ki az úr a terepen.

Milyen kulináris élmények értek – volt olyan étel, vagy íz, ami nagyon ízlett?

Egy csodás, növényekkel körülvett teraszon vacsoráztunk, ahonnan elképesztő kilátás nyílt a síkságra – előétel, bélszín, desszert, koktél – fejenként tizenötezer forintért. A helyi szolgáltatások kifogástalanok és megfizethetők, viszont amit importálniuk kell, az aranyáron van. A piacon száz forintért vettük a kókuszdiót, amit a szállás takarítói jéghidegre hűtve, felvágva hoztak vissza – ötcsillagos kiszolgálás volt. A gyümölcsök, a friss licsi, a kókusz íze egészen más, mint otthon. Egzotikus húsokat, mint struccot és hasonlókat nem kóstoltunk, maradtunk a megszokottaknál, de így is minden étkezés élményszámba ment.

Milyen tanácsot adnál annak, aki most tervezi első afrikai útját – mit csináljon másképp, mint egy európai út esetében?

Afrikába nagyjából ugyanúgy kell készülni, mint bármelyik európai útra. Mi például egyetlen oltást sem adattunk be. A malária elleni gyógyszert is kihagytuk: az idegenvezetőnk szerint többet árt, mint használ, és végül ez be is igazolódott, mert Mozambikban mindössze egyetlen szúnyoggal találkoztunk.

Ilyen az élet a Krüger Nemzeti Parkban:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: