Több mint száz éve kezdték feljegyezni azokat a hegymászókat, akik úgy döntöttek, meghódítják a világ legmagasabb hegyét, a Mount Everestet. Azóta a hegy évről évre több hegymászó életét is követelte, akiknek holtteste azóta is a hegyen van.
Jelenleg két adatbázis is vezeti a halottak számának nyilvántartását, akik az Empire State Building magasságának hússzorosát is meghaladó Csomolungmán veszítették életüket. A himalájai adatbázis szerint 335, míg a Wikipedia szerint 341 hegymászó.
Ebből mintegy 200 mászó testéről feltételezik, hogy a hegyoldalon hagyták, ott, ahol meghaltak – annak ellenére, hogy a nepáli kormány a közelmúltban elhatározta az Everest megtisztítását, beleértve az ott elhunyt hegymászók fagyott holttesteinek eltávolítását is.
Miközben egy ilyen méretű hegy megmászására tréningezel, nem feltétlenül készülsz fel arra a kihívásra, hogy találkozz azokkal, akik áldozatul estek a mászásnak – mondta Bonita Norris brit hegymászó.
Bonita 2010-ben, 22 évesen és hét hónaposan lett a legfiatalabb brit nő, aki elérte a Mount Everest csúcsát – ezt a rekordot két évig tartotta, mielőtt a 19 éves Leanna Shuttleworth is feljutott volna a csúcsra.
Annak ellenére, hogy már nem ő tartja a rekordot, története hihetetlen – ugyanis alig két évvel azelőtt, hogy Nepálba repült volna, egyáltalán nem mutatott érdeklődést a mászás iránt.
"20 éves voltam, amikor egy este elmentem egy, a hegymászásról tartott előadásra, és végighallgattam, ahogy két hegymászó elmeséli, hogyan jutottak fel az Everest tetejére" – mondta el a most 37 éves nő. „Amikor felértek a csúcsra, lenéztek, és látták maguk alatt a föld görbületét, én pedig abban a pillanatban végérvényesen elköteleződtem, minthogy abban a pillanatban tudtam, hogy én is meg fogom mászni azt a hegyet.
"Teljesen felfordult az életem. Elkezdtem mászni, és két évvel később már a Mount Everest csúcsán voltam."
Előkészületei során Észak-Walesbe utazott, hogy elsőként a Mount Snowdonnal küzdjön meg, amely eltörpül az Everesthez képest, mindössze 1085 méter magas.
Az azóta kétgyermekes anyuka már számos hegy tetejére feljutott, ezért most elmondta azokat az íratlan szabályokat, amelyet a hegymászók maguk között használnak.
„A hegymászás során elkerülhetetlen, hogy alkalmanként találkozz olyan emberek holttestével, akik a hegyen vesztették életüket, ezt nagyon sokszor láttam közelről, több különböző hegyen is" – mondta el Brita.
Mert egész egyszerűen, amikor azt csinálod, amit én, vagyis felmész a halálzónába, hihetetlenül nehéz valakit, aki fent van, megmenteni, mert ezzel más emberek életét is kockáztatod."
Azok a hegymászók, akik 7925 méternél magasabbra másznak, az úgynevezett „halálzónába" kerülnek, ahol olyan kevés az oxigén, hogy a szervezet csak nagyon nehezen tud lépést tartani vele, a sejtek pedig gyorsan pusztulnak, ami szívroham, szélütés vagy több más betegség kockázatához is vezet.
Jeremy Windsor orvos, aki 2007-ben mászta meg az Everestet, elmondta az Everest bloggerének, Mark Horrellnek, hogy akik a halálzónában tartózkodnak, a tengerszinten szükséges oxigénnek csak egynegyedével gazdálkodhatnak.
"És mint minden hegymászónak, van egy kimondatlan szabályunk, amely szerint senki más életét nem akarjuk kockára tenni." - tette hozzá Norris, majd így folytatta: "Amikor reggel felébredsz a hegyen, mindent olyan felfokozott állapotban tapasztalsz meg – minden nap az életről és a halálról szól. Amikor látod a hegymászás szomorú oldalát, az valójában tudatára ébreszt annak, amit csinálsz."
"De a legfontosabb dolog valójában nem is a csúcs, hanem az, hogy biztonságban hazatérj a családodhoz. Tehát bizonyos szempontból nagyszerű emlékeztető azt illetően, amikor ott vagyunk, hogy mi a fontos. De nem igazán szeretek erre visszaemlékezni, mert szomorú."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.