Éppen 30 éve bomlott fel Csehszlovákia, ami nem is történhetett volna békésebben

Prága
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 02. 13:33
Harminc évvel ezelőtt, Csehszlovákia felbomlásával 1993. január 1-jén jött létre az önálló Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Ez azon kevés esetek egyike a történelemben, amikor egy államot anélkül osztottak fel, hogy egyetlen életet is elveszítettek volna.  Ma Csehország és Szlovákia harmonikus, súrlódásoktól mentes barátságot ápol.

A 30. évforduló okán a BBC prágai tudósítója, Rob Cameron egy határmenti városba, Hodonínba utazott, hogy arról kérdezze a helyieket, hogyan viszonyulnak a szétváláshoz. Elsőként egy evezősklub elnökével beszélt. "Ez az egész életem. Ez a mindennapi kenyerem" – mondta Filip Svrcek a Morva folyó hóval borított partja mentén. A Hodonin Evezős Klub elnöke mind a 41 évét a folyó közelében töltötte, amely a Cseh Köztársaság és Szlovákia délkeleti határának hosszú szakaszát alkotja.

Egy régi szélmalom Csehország határmenti Hodonín régiójában Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2022 Stephen Bridger/Shutterstock. No use without permission./Stephen Bridger

"Odaát, az már Szlovákia, de nekünk ez szinte ugyanaz a hely" – mondta, hozzátéve, hogy evezősei inkább a folyami hajózás szabályait tartják be, mint a nemzetközi jogot. "Állandóan a folyó szlovák felébe tévedünk. Nincs szükségünk hivatalos engedélyre, és remélem, soha nem is lesz" – folytatta. "Az egyetlen konfliktus a nyári hónapokban a helyi halászokkal van, nem pedig a rendőrséggel" – mondta.

A Morva folyó csehország egyik bicikliútjáról nézve Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 phortun/Shutterstock. No use without permission./Phortun

Filip, aki szlovák feleségével és két gyermekével 500 méterre lakik az evezősklubtól, mindössze 11 éves volt, amikor Csehszlovákia kettévált. Emléke erről egy gyermek emléke: némi izgalom, zavartság és riadalom talán. De az érzelmek már régen alábbhagytak. „Számomra minden maradt a régiben. Barátok, nyelv – minden."

A cseh oldalon maradt Hodonín település városháza Forrás: Mercy/Wikimedia Commons

A városban található egy múzeum, amelyet Tomas Garrigue Masaryknak szenteltek, annak a férfinak, aki az első világháború végén Csehszlovákia alapító atyja lett. Egy szlovák kocsis és egy morva szakács fia, akik mindketten a császári udvart szolgálták, az ifjú Masaryk pedig – Filipphez hasonlóan – egyformán otthon volt a folyó mindkét partján.

A híres prágai Károly-híd Forrás: Martin Krchnacek / Unsplash

Masaryk 1918-ban az Osztrák-Magyar Birodalom hamvaiból közös államot kovácsolt a csehek és a szlovákok számára, de hogy mit szólt volna hozzá, hogy 75 évvel később cseh és szlovák politikusok feldarabolták az államot, azt a múzeum igazgatója, Irena Chovancikova szerint lehetetlen megmondani. Egy dolog biztos: ha ez az ő életében történt volna, akkor minden bizonnyal heves vita alakult volna ki – folytatta. Talán intenzívebb, mint 1992-ben – amikor Csehszlovákiát a szövetségi állam két miniszterelnöke csendben, népszavazás nélkül felosztotta.

A kép 1993. január 1-jén készült Rusovcén, amin egy szlovák határőr eldobja Csehszlovákia határjelét a szlovák-magyar határ menti faluban, miután Szlovákia és Csehország hivatalosan két államra vált szét Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A legszembetűnőbb különbség a két ország között, hogy a szlovákok lelkesen fogadták az egységes európai valutát. Szomszédaik azonban makacsul ragaszkodnak cseh koronához.
A karácsonyi vásár egyik árusa szerint talán kár volt, hogy szétvált az ország, de felesége szerint ez a kettéválás nem osztotta meg az embereket.

A pozsonyi óváros Forrás: Travelo / Készítette: Cérna Lenke

A Valsa népi együttes egyik táncosa, Miroslav Milota (42), aki 42 éve ingázik a határon a munkája miatt élénken emlékszik 1992 Új évére, amikor elénekelték a csehszlovák himnusz mindkét részét, a csehet és a szlovákot is. „Felkavaró volt" – mondta. „Akkor tudatosult bennük, hogy ez az utolsó alkalom, és hogy mostantól csak a saját felünket fogjuk énekelni. Nem igazán tudtuk, hogy mi fog történni: hogyan oszlik meg minden más – nem csak a himnusz."

A cikk írója emlékszik 1992 decemberére, a bizonytalanságra és idegességre, amit akkor Csehszlovákiában érezni lehetett. Ahogy ő írja, a csehek és a szlovákok a legjobb barátok.
(Forrás: bbc.com, címlapfotó: MARIA BASTONE / AFP)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.