Bitumenkották a világból, ahol az első zenélő autóútszakasz egy véletlen műve volt

Egy dániai útszakasz játszotta az első dallamot

Állítólag már az ötvenes évek kreatív útépőit is foglalkoztatta, hogy a különböző rétegzettségű és barázdált útszakaszokon az autók kerekei más-más hangot adnak ki, azonban az aszfalt, mint lehetséges hangszer ötlete mégiscsak a kilencvenes évek közepétől és a dánoktól származik. A szobrászként is dolgozó Steen Krarup Jensen és Jakob Freud-Magnus zeneszerzőpáros 1995-ben találta fel az Asphaltophone-t (aszfalt és xilofon, mint ütős hangszer szavakból), vagyis azt a néhány méter hosszú útburkolatot, amelyen az aszfaltréteget néhány, egymás mellé rögzített félgömbszerű vagy hosszúkás rázókövekkel törték meg, hogy zenét csalogassanak elő belőle. Ők akkoriban még csak egy rövid, F-dúrban játszott dallamsor kottáját kódolták az út bitumenrétegébe, amit az autóban ülve is lehetett hallani. A videóban 1:30-tól érdemes fülelni:

A 66-os út új-mexikói szakasza

A világ egyik leghíresebb útján, Az országutak anyjaként emlegetett amerikai 66-os úton Albuquerque és Tijeras közötti szakaszon 2014-ben alakítottak ki muzsikáló burkolatot. Ezt már szándékosan sebességkorlátozó céllal tették: a hatóságok abban reménykedtek, hogy az egész kontinensen jól ismert, múlt század eleje óta őrzött, America the Beautiful című hazafias nóta majd mérséklésre inti a száguldozni szerető autósokat, vagy legalábbis egy kis izgalmat visz az egyébként monoton, közel 4000 kilométer hosszú autóútra.

Ezért az út egy kis szakaszán úgy alakították ki a mintázatot, hogy rágurulva csak 45 mérföld/órás (~72 km/órás) sebességnél lehessen hallani a zenét. Ennél akár csak minimálisan is eltérő sebességgel haladva az autósok állítólag semmit nem érzékelnek ebből az élményből. Az amerikaiak nemzeti dala itt teljes hosszában is hallható. Önök ráismernek?

A kaliforniai Tell Vilmos viszont kifejezetten hamisan szól

Micsoda harmóniák! – mondhatnák a kaliforniai sivatagban autózók, de nem mondják, mert itt valahogy szó nincs zenei harmóniáról. Lancester zenélő útja ugyanis egy kicsit hamiskásan muzsikál, és teljesen mindegy, hogy az autósok betartják-e ráhajtva az 55 mérföld/órás sebességet. Az elgondolás szerint Rossini Tell Vilmos operájának nyitányát kellene, hogy lejátssza az út egy kis darabja, azonban ez a szakasz valószínűleg botfülű útépítők keze munkáját őrzi. Pedig 2008-ban állítólag nem kis összegbe került a Hondának, hogy mérnökeivel amolyan PR-fogásként felújíttassa és egyben áthangoltassa ezt a pályaszakaszt.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem fizikus professzora, David Simmons-Duffin azonban megfejtette és ebben a cikkében részletesen le is írta, hogyan sikerülhetett ennyire félre ez a zenélő út. Kiderült, hogy a tervrajzot már eleve rosszul értelmezték: mert a munkások az utasításba kapott, barázdák közé szánt távolságot ugyan betartották, de egyrészt nem vették figyelembe a különböző barázdavastagságokat, másrészt azt, hogy a tervlapon a két horony között megadott távolság már a hornyok vastagságát is tartalmazta. Márpedig magasabb hangot csak úgy lehet kicsiholni az egymást követő hornyokból, ha azok az előző, mélyebb hangoknál jóval kisebb távolságban követik egymást, és maguk a hornyok is arányosan vékonyabbak.

Mindennek eredménye aztán az lett, hogy a Tell Vilmos-nyitány aszfalton nemcsak, hogy sok helyen egy oktávval mélyebben szól, mint kellene, de összességében is szinte felismerhetetlennek tűnik. A történet további komikuma, hogy ez volt a második zenélő útszakasz, amit a japán autómárka készíttetett Lancesterben. Az első ugyanis túl közel volt a településhez, a helyiek sokat panaszkodtak annak állandó zajára, így gyorsan meg is szüntették azt a szakaszt. Ezért döntött végül a cég úgy, hogy egy kietlen területen futó útszakaszon készítteti el megint – ami nem is lett volna baj, ha nem ugyanazokat a rossz tervrajzokat használják újra. De itt talán már senkit nem zavar ez a zaj.

Japánban népdalokat martak az aszfaltba

És ha már az előbb szegény japán mérnököket ekéztük, azt azért hozzá kell tennünk, hogy szerencsére otthonukban nagyon is jól tudnak tervrajzokat kidolgozni és értelmezni. Japánt a zenélő útszakaszok gyűjtőhelyeként emlegetik, ahol ma már harmincnál is több muzsikáló autóutat tartanak számon. Az elsőt pedig annak a Shizuo Shinoda mérnöknek köszönhetik, aki egyszer buldózerével véletlenül mélyedéseket mart az aszfaltra, majd amikor áthajtott rajtuk, észrevette, hogy a barázdák a mélységüktől és egymástól való távolságuktól függően különböző hangot adnak ki.

2007-ben aztán a különlegesen veszélyes útszakaszok jelölőrendszerén dolgozó hokkaidói ipari kutatóintézet munkatársai továbbfinomították Shinoda elgondolását, és megfigyelték, hogy minél közelebb vannak egymáshoz ezek a hornyok, annál magasabb hangot adnak ki, ha pedig kellően távol helyezkednek el egymástól, akkor mélyebben szólnak. Még abban az évben létre is jött az első, 250 méter hosszú japán Melody Road a Hokkaido szigetén található Shibetsu településén. De hasonló akusztikus aszfalt található pl. Japán legmagasabb hegye, a Fudzsi felé vezető úton, amely valószínűleg a hegy nagyságát és szépségét megéneklő népi balladát szólaltatja meg. A népdalt azért érdemes meghallgatni itt – önök felismerik az alábbi aszfalt-verzióban?

A hollandoknak nem tetszett a fríz himnusz

A közlekedésbiztonság javítása érdekében szerelték fel a speciális aszfaltcsíkokat Friesland egyik községének útjára is, amelyen ha az autók az előírt, óránként legfeljebb 60 kilométeres sebességgel hajtanak át, kellemes dallamot ad ki magából. A település lakói azonban rövid időn belül az állandó és elviselhetetlen zajra kezdtek panaszkodni – írta még két évvel ezelőtti cikkében a BBC.

Az egyik helyi lakos egyenesen "pszichológiai kínzásnak" nevezte a jelenséget, a másikuk hozzátette, az autók ezen a szakaszon most ahelyett, hogy lelassítanának, inkább még jobban elkezdik nyomni a gázt, hogy kiderítsék, vajon milyen, ha gyorsabb ritmusban szól a fríz himnusz néhány taktusa. Mert, hogy azt sikerült belekomponálni a betonba. A zenélő útszakaszt 80 ezer euróból alakították ki, 2018 áprilisában adták át, a helyiek nyomására azonban a település önkormányzata az átadás után egy nappal kénytelen volt azt lezárni. Az infrastruktúráért és kulturális ügyekért felelős miniszterasszony akkor azt nyilatkozta, a helyiek tiltakozása miatt valószínűleg más úton fognak kísérletezni ezekkel a zenélő aszfaltcsíkokkal.

Itthon is zenél egy aszfaltrész

Akusztikus aszfaltot hazánkban is találunk, mégpedig a kétszer kétsávosra bővülő R67-es számú gyorsforgalmi főúton. A tervezők szerint útburkolati jelből korábban még nem készült ilyen Európában. Itt ugyanis nem mélyedéseket martak az aszfaltba, hanem ún. kétkomponensű hideg plasztik anyagból festettek rá mintát milliméternyi pontossággal, hogy azok a megfelelő hangmagasságot adják ki. Az aszfaltrészt tavaly májusban adták át, ahol a festett csíkokra az autók jobb kerekeivel hajtva a Republic együttes A 67-es úton című dalát lehet hallani.

A hang magassága a festett burkolati jelek egymáshoz viszonyított távolságától függ, a tervezők szerint a zenei élmény pedig akkor a legkompaktabb, ha 80 kilométer/órás sebességgel hajtunk az 500 méteren elhúzódó bitumenkottára. Az úttól pár száz méterre fekvő Mernye lakói azonban az előbb említett hollandokhoz hasonlóan kevésbé lelkesek, januárban az RTL Klub stábja forgatott a helyszínen, ahol a helyiek az állítólag egész településen hallatszó hanghatásra panaszkodtak. „Szörnyű, különösen amikor két-három autó egyszerre megy rajta. Az valami csúcs, akkor össze-vissza szól mindenféle módon, amit csak el lehet képzelni" – fogalmazott akkor egy mernyei lakos az RTL Híradónak.

Egy YouTube-felhasználó tavaly decemberben ezen a felvételen örökítette meg a 30 másodpercen át zenélő sávon autózás élményét az R67 számú főút Kaposvár felé vezető oldalán az 59. kilométerszelvénynél, Mernyeszentmiklós után.

Címlapfotó: ventdusud / Shutterstock