Mikor? Nyáron keressék fel a vidéket, de szállást foglaljanak jó előre.
Miért? Mert a Spreewald Kelet-Németország Mekong folyója. Nem vicc, a sok csatorna és a köztük lévő, szigetekként kiemelkedő nedves rétek, melyek értékes növény és állatvilágnak adnak otthont, pont úgy néznek ki, mint a Tibeti-fennsíkon eredő, Kínát, Mianmart, Laoszt, Thaiföldet, Kambodzsát, majd Vietnamot átszelő és végül a Dél-kínai-tengerbe ömlő, szeszélyes Mekong folyó kanyarulatai. Emellett pedig a táj gyönyörűen elénk tárja a vad Németország természeti szépségeit. És nem szabad elfelejteni, hogy nagyon finomakat lehet errefelé enni; főleg olyat, amihez uborka is jár.
Mit lehet itt csinálni? Első sorban hajókázni, méghozzá saját erőből. A kenuzás nagyon kényelmes és kellemes tud lenni, főleg ha valaki más evez, de igazi nyugalmat csak akkor találnak, ha saját maguk hajtják előre a csónakot. Pihenni és nézegetni mindig meg lehet állni. Jó tanács: ha komolyan gondolják a kenuzást a vidéken, akkor érdemes egy teljes napra kibérelni a csónakot, mivel egy egyórás evezgetéssel maximum a kikötőből lehet kikeveredni; a környező táj viszont túl szép ahhoz, hogy csak ennyit lássanak belőle.
Mikor? Az év bármely szakában; Freiburg minden évszakban szép, és itt mindig egy kicsit melegebb van, mint az ország többi részén.
Miért? Mert a városnak nagyon helyén van a hangulata. Képes volt egy olyan szép arany középutat megtalálni, ami az alternatív életstílus és a polgári nyugalom között mozog. Így egy igazán élhető és szabad város érzetét kelti.
Mit lehet itt csinálni? Sokat enni! A Baden-Württemberg tartomány délnyugati részén fekvő város a tartomány legjobb ételeit sorakoztatja fel – és a legtöbb a német „food truck" változatban érhető el. Ilyen a Münsterkäse és a freiburgi hot-dog, a Münsterwurst, de találnak jó söröket és badeni borokat is. A lényeg, hogy kényelmesen és lassan egyenek, lehetőleg sokat. Nekünk a Meyerhof ételei ízlettek a legjobban, de egy nagy kirándulás, vagy hosszúra nyúlt városnézés után már minden finom.
Mikor? Mondjuk 2018. július 7-én, ha egész pontosak akarunk lenni.
Miért? Mert akkor ad koncertet a Guns N' Roses a városban – de ha nem lenne vonzó a koncert, akkor a város történelme, érdekes múzeumai és jó hangulata miatt is érdemes ide látogatni. Bár Lipcse szinte összeforrt Luther Márton életével és a reformáció történelmével; a város ennél sokkal több programot nyújt és jó kiindulópont, ha Torgauba vagy Wittenbergbe látogatnának.
Mit lehet itt csinálni? Felfedezni a történelmet a város számtalan múzeumán keresztül és közben élvezni a jelent. Lipcse ma már a fiatalok városa, főleg ha az éjszakai életét nézzük. Remek open-air koncertek a főtéren, és tehetséges utcazenészek a sétálóutcán. Csak sodródjanak az emberekkel.
Mikor? A kérdésre ismét egy pontos dátum a válasz. 2018. július 25-én érdemes idelátogatni.
Miért? Mert ekkor kezdődnek a Bayreuthi Ünnepi Játékok. De a város egyébként is jó úti célnak számít. Az ünnepi játékokat, németül Bayreuther Festspiele, 1876-ban indították útjára és 1951 óta rendezik meg rendszeresen. Ez a nyári zenei fesztivál egyike a világ legjelentősebb operafesztiváljainak.
Elindítója Richard Wagner volt, aki eredetileg saját operáinak bemutatására keresett helyszínt. A Bayreuthi Fesztiválpalota végül nem felelt meg a saját elvárásainak, de annyira megtetszett neki, hogy megbízta Gottfried Semper építészt tervezze meg az átalakítást az ünnepi játékok számára. A fesztivál már megnyitásakor a legkiválóbb művészeket és gondolkodókat fogadhatta, köztük volt Liszt Ferenc, Anton Bruckner, Csajkovszkij, Lev Tolsztoj, valamint Friedrich Nietzsche. A fesztivál előadásait hagyományosan július 25. és augusztus 28. között tartják.
Mit lehet itt csinálni? Élvezni a kulturális előadásokat, hiszen Bayreuth egész évben programok tömegével várja a látogatókat. Az UNESCO Világörökségi listán szereplő Fesztiválpalota pedig előadás nélkül is lenyűgöző látványt nyújt.
Mikor? Egész évben látogatható, de a nyár közepén is remek úti cél.
Miért? Laboe a kieli Balti-tengert és Északi-tengert összekötő csatorna legkeletibb pontján helyezkedik el és magabiztosan nevezi magát a Kieli-öböl napos oldalának. A halászfaluból lett „tengerparti" városka mesébe illő vitorlás túrákat és gyönyörű naplementéket kínál a látogatóknak.
Mit lehet itt csinálni? Kipihenhetik magukat, Laboe erre a célra egyszerűen tökéletes és a hotelek többsége mind a tengerre néz. Persze ha elég motiváltak, akkor kirándulhatnak vagy biciklitúrára is indulhatnak az Északi-tenger mentén.
Németországban még az sem lehetetlen, hogy egy zeppelin utasaként elrepüljünk az Europa-Park régió fölött. A Rust városától nem messze található hatalmas élménypark területe mellől indul útnak az az Europa-Park Zeppelin, mely csendesen és elegánsan elsuhan a Fekete-erdő és a Vogesek közötti terület fölött. Az utasok körülbelül 300 méter magasról szemlélhetik meg az alattuk elsuhanó változatos tájat. A léghajóban minden ülés ablak melletti, a körút pedig 45 perces. Indulás és landolás a Lahr repülőtérről, 2018. június 6-tól június 10-ig, minden nap több alkalommal, 12 órától. További információkat ezen az oldalon találnak.
Bár nincs akkora híre, mint a Sziget Fesztiválnak, de a hamburgi Sommer in Altona nevű zenei rendezvény így is nagyot szól. A 2018. július 27-től augusztus 31-ig tartó fesztivál Hamburg szívében, egy hatalmas cirkuszi sátorban rendezkedik be, és minden napra ígér egy-egy minőségi élőkoncertet és egy kis nyáresti lélekápoló hangulatot. A majd egy hónapos fesztivál ideje alatt hazai és nemzetközi előadók is fellépnek; új cirkuszi és akrobatikus előadásokkal szórakoztatva a közönséget.
Az ország legnagyobb népünnepélye, az 583. Cranger Kirmes 2018. augusztus 2-től 12-ig várja a közönséget a Nordrhein-Westfaleni Herner városának Crange városrészében. A Ruhr-vidék nagyvárosának búcsúja az elmúlt években átlagosan négy millió látogatót vonzott. 2008-as rendőrségi adatok szerint a Kirmesplatz-on felállított búcsúhelyen 4,7 millió ember sereglett össze és érezte jól magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.