Zöld autópálya épült Kínában

autópálya építés
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 12. 09:29

A csaknem 11 kilométeres út festői szépségű tájon át kanyarog, 4,4 kilométer hosszan pedig víz felett, írja az MTI. Amikor Hsziangsan település és a Jipa nevű autópálya között egy hegy esik útjába, megkerüli azt, nem folytatódik alagútban. A hegy és a felületét borító erdők háborítatlanul maradtak. A 70 millió dolláros, vagyis közel 20 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a völgy vonalát követő úton haladók egyszerre élvezhetik a kék ég, a víz és a hegyek látványát, egyúttal a korábban egyórás utat 20 perc alatt tehetik meg.

A régióban élők azt remélik, hogy az online médiának és a televíziós híradásoknak köszönhetően máris népszerűvé vált, "zöldként" hirdetett látványosság révén a környék nevezetességei iránt is megnő az érdeklődés, és ezáltal megélénkül a helyi turizmus.

A projekt menedzsere korábban azt nyilatkozta, amikor 2013-ban asztalra került az új autópálya építésének terve, három különböző változat közül kellett dönteni. Ebből kettő a hegyeken át vezetett volna alagutakkal, a harmadik pedig hosszabb volt ugyan, de a vízre kellett építeni. Végül azoknak a mérnököknek az érvelését hallgatták meg, akik a változatos növényzet és az erdőségek védelmét, egyben az egyedi megoldást részesítették előnyben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.