Városok, amiket a kínaiak lekoppintottak

Eiffel-torony
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 05. 18:04
Angol kisvárosi hangulat hamis viktoriánus házak közé építve, mini Manhattan kínai felhőkarcolókkal és az Eiffel-torony mása sok ezer kilométerre az eredeti példányától. Városhamisítás ipari méretekben Sanghajtól Pekingig.

Táska, ékszer, ruházati és műszaki cikk - nincs olyan dolog, amit ne tudnánk kínai utángyártott valóságában megszerezni a kínai piacokon vagy a sarki kis üzletben. Ezúttal azonban a Business Insider magazin a kínai koppintások kapcsán olyan tipikus város részleteknek és azok jellegzetes építményeinek fotóit gyűjtötte össze, amelyeket a tervezőmérnökök kompletten Kína egy-egy külvárosi részébe másoltak át infrastruktúrával, épített örökségekkel és az adaptálható kultúra lehetőségével együtt. Nem minden úgy sült el, ahogy szerették volna, de az épületek állnak, a hamiskás városok még léteznek.

Így nőtt ki szinte a földből az utóbbi években a kínai Manhattan-negyed, amelyhez azért romboltak le egy ősi Tianjin nevű halászfalut, hogy a sokemeletes felhőkarcolók mellett a világ legnagyobb épületkomplexumának számító Rockefeller Center és a Lincoln Center replikái is helyet kaphassanak. A helyi beruházó cégek ugyanis komolyan gondolták, hogy egyszer ez a mini-Manhattan lehet majd a világ pénzügyi hatalmának legújabb kellős közepe. Az építkezések azonban pénz hiányában több helyen is leálltak, és jelenleg többször emlegeti a helyet a nemzetközi sajtó szellemvárosként, mint új, ígéretes és feltörekvő metropoliszként.

A Peking szívében kialakított alpesi hangulatú utcát ugyanakkor már azért hozták létre, hogy a napi hajtásban megfáradt dolgos kínaiak a bajor házak idilljében sörös korsókkal kezükben pihenjenek meg esténként és hétvégenként. Azonban a népszerű svájci turista központ, Interlaken mintájára létrehozott pekingi utca éttermeit és bárjait valamiért mégsem látogatják, szinte teljesen kihalt a tehén installációkkal díszített fagerendás házak környéke.

Persze vannak jól sikerült produktumai is az ipari méretű városhamisításnak. Ilyen az itáliai bőség és mediterrán hangulat ihlette Florentia települése, amelyben a szűk bevásárló utcáktól kezdve a szökőkutakon át a gondolákkal bejárható csatornákig mindent megtalálunk. De nem hiányoznak a Prada és Gucci termékeket kínáló üzletek sem - feltehetően szigorúan a helyi ízlésre és minőségre szabott termékeikkel együtt. Aztán ott van Sanghaj közelében a sarki kocsmákkal tarkított Temze városa, ahol a viktoriánus házak és a macskaköves utcák között sétálva egy kicsit tényleg úgy érezheti minden kínai, mintha egy angol kisvárosban élne. És bár a mérnökök még egy kisebb Temze-folyó másolattal is felszerelték a várost, hogy elszívják a túlzsúfolt Sanghaj városából a családokat, a köré épített lakóingatlanok kevés kínai családot vonzanak, a legtöbben csak turistáskodni szeretnek a környéken.
A galériában bármely képre kattintva ön is megnézheti, hogy milyen városokat hamisítanak még a legszívesebben a kínaiak.

Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Simon Law / flickr
Fotó: Per-Anders Pettersson / Europress / Getty
Fotó: Arnd Dewald / Europress / Getty
Fotó: China Photos / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Tomohiro Ohsumi / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Barry O'neil / Europress / Getty
Fotó: Kevin Poh / Wikipedia
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty

Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Simon Law / flickr
Fotó: Per-Anders Pettersson / Europress / Getty
Fotó: Arnd Dewald / Europress / Getty
Fotó: China Photos / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Tomohiro Ohsumi / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Barry O'neil / Europress / Getty
Fotó: Kevin Poh / Wikipedia
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty

Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Simon Law / flickr
Fotó: Per-Anders Pettersson / Europress / Getty
Fotó: Arnd Dewald / Europress / Getty
Fotó: China Photos / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Tomohiro Ohsumi / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Barry O'neil / Europress / Getty
Fotó: Kevin Poh / Wikipedia
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty

Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Simon Law / flickr
Fotó: Per-Anders Pettersson / Europress / Getty
Fotó: Arnd Dewald / Europress / Getty
Fotó: China Photos / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Tomohiro Ohsumi / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Barry O'neil / Europress / Getty
Fotó: Kevin Poh / Wikipedia
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty

Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Ullstein Bild / Europress / Getty
Fotó: Simon Law / flickr
Fotó: Per-Anders Pettersson / Europress / Getty
Fotó: Arnd Dewald / Europress / Getty
Fotó: China Photos / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Tomohiro Ohsumi / Europress / Getty
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Barry O'neil / Europress / Getty
Fotó: Kevin Poh / Wikipedia
Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
Fotó: Chinafotopress / Europress / Getty
Fotó: Zhang Peng / Europress / Getty

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.