Dengue-láz miatt lezárták Tokió egyik népszerű parkját

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 05. 09:57

Ideiglenesen lezárták a japán főváros egyik parkját, miután egy héten belül 59, a parkban vagy környékén megfordult embernél azonosítottak Dengue-lázas megbetegedést. A népszerű tokiói Jojogi parkról van szó, ahol az odalátogatókat a kórokozót hordozó szúnyogok csíphették meg. Hivatalos közlés szerint a betegek egyikének állapota sem súlyos.

Megkezdték a védekezést

Fotó: Chris Mcgrath / Europress / Getty



Japánban 1945 óta nem jelentettek olyan dengue-lázas megbetegedést, amely nem külföldről behurcolt eset volt. A múlt heti első megbetegedések után az egészségügyi hatóságok tíz helyen helyeztek el szúnyogcsapdákat a több mint fél négyzetkilométer területű, 1967-ben létesített parkban, s a befogott 276 szúnyogból, legalább ötben kimutatták a kórt.

Siozaki Jaszuhisza egészségügyi miniszter pénteken nyugalomra szólította fel a lakosságot, s elmondta, hogy a helyi kormányzatok iránymutatást kapnak arra, miképpen ismerjék fel és kezeljék a Dengue-lázas megbetegedéseket.

A betegség olyan erős fájdalmat okozhat, hogy a fertőzött úgy érzi, mintha eltörnének a csontjai, ezért csonttörő láznak is nevezik. A dengue-betegség tünete többek között a láz, a fejfájás, a kanyaróhoz hasonló bőrkiütés, valamint az izom- és ízületi fájdalmak. A kórnak két formáját különböztetik meg, a klasszikus és a vérzéses dengue-lázat. Előbbi az egész világon jelen van a trópusi területeken, míg a vérzéses forma főleg Ázsia déli részén fordul elő. A dengue-láz életveszélyessé is válhat, védőoltás nincs ellene.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.