Jordan Wright holttestét egy csatornában találták meg Phuketben. A tévésztárról készült utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később eszméletlen állapotban találták meg a rendőrök.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint 12:30 körül riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a 33 éves brit Wrightra. A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, cipő nélkül.
A rendőrség közlése szerint a zsebében megtalálták a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyáját, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján. A nyomozók szerint nem találtak fizikai bántalmazásra vagy dulakodásra utaló nyomokat. Holttestét azóta a Vachira Phuket Kórházba szállították boncolásra.
A szállodai alkalmazottak szerint egyedül érkezett, és március 13-án kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat. A rendőrség közölte, hogy a boncolási eredményekre várnak, hogy megállapítsák a halál okát, valamint azt, hogy alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e.
Wright januárban az Instagramon jelentette be, hogy Thaiföldre költözött, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé - írja az Express.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.