Éles váltás után, merőben más arcát mutatja a hét első felében az időjárás. A hetek óta tartó tikkasztó kánikula és hőség, valamint szárazság után nagyot változik a helyzet: komoly lehűlés érkezett hétfőn, ezzel együtt a hőmérsékleti maximumok is jelentősen alacsonyabb tartományban alakulnak egészen szerdáig. A meteorológiai szolgálat a zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki gyakorlatilag az összes vármegyére. Szerdától aztán ismét felmelegedést tartogat számunkra a most igencsak változékony időjárás.
A hét első napján megérkezett hidegfront nyugat felől keleti irányba vonul át az országon, nyomában pedig a hét elején többfelé a szél is jelentősen megélénkül – derül ki a köpönyeg.hu előrejelzéséből. A portál hozzáteszi, hogy
a Kárpát-medence jelentős részén markáns lehűlésre kell számítani, miután három nap leforgása alatt több, mint 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet.
Kedden is felhős égboltra kell készülni, de akkor már hosszabb-rövidebb napos időszakokkal tűzdelve. Ugyanakkor a hét második napján is többfelé kell majd országszerte esőre, záporra, zivatarra számítani:
akár jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat, nagyon rövid időn belül! Mindemellett a szél is erős, helyenként viharos lesz.
Kedden napközben 21 és 26 fok között alakulnak a csúcsértékek.
Szerdán már inkább az északkeleti országrészben kell erősen felhős égre számítani, míg másutt kevesebb felhő szűri majd a napsütést, a hőmérséklet pedig ekkorra jelentősen lecsökken, miután a csúcsértékek mindösösze 18 és 23 fok között alakulnak, északkeleten pedig akár még hidegebb is lehet!
Itt jön majd az újabb fordulópont és ezt követően megint változás kezdődik hazánk időjárásában, ami csütörtöktől ismét egyre inkább melegebbnek ígérkezik, mígnem a hét második felére már visszatérnek a napközbeni 30 fok körüli csúcsértékek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.