Aktuális8 napig örülhetett hármas ikreinek Izzy Hármas ikreknek adott életet, majd nyolc napra rá meghalt egy harmincnégy éves nő az angliai Winchesterben. Az asszonyt kezelő kórház titkolózik.
AktuálisCsapdába ejtik a hiúzokat Zemplénben Ritkasága és rejtőzködő életmódja miatt az erdő szellemének is nevezik Európa egyetlen nagymacskáját, a hiúzt. A Zemplénben nyomkövetővel figyelik majd az állományt.
CelebRákbetegség miatt műtötték Diane Keaton arcát Hollywood furcsa asszonya nem egy férfi karjaiban, hanem a filmvásznon érzi biztonságban magát. Ezért nem ment férjhez egyik híres szerelméhez sem, pedig tucatnyian voltak. Most kiderül, hogyan betegedett bele a boldogtalanságba.
SportSzolnoki kosarasok: irány Debrecen! Ha már a csapat kitett magáért (a negyeddöntőben kiverte a lett Ventspilst), a vezetők sem tétlenkednek.
AktuálisCsabáékra gyulladt a nádtető Azt sem tudta S. Csaba kedd este, hogy a lángokat próbálja oltani, vagy mindenórás feleségét mentse, amikor lángra kapott a bérelt házuk nádtetője.
AktuálisVan Gogh-képet találtak a csendélet alatt Művészettörténészek szenzációs tanulmányra bukkantak egy eddig ismeretlen eredetű olajfestmény alatt. Mindkét kép a holland zseni, Van Gogh keze munkája.
AktuálisPár ezerért otthonában maradhat a lakáshiteles Fillérekért bérelheti vissza az államtól a bajba jutott adós a lakását, amennyiben az ingatlant megveszi a nemzeti eszközkezelő. A maximális bérleti díj 18 750 forint lehet, ez a lakás értékével változik.
CelebKlausmann tokája nem tetszett a tévének Klausmann Viktort a Story4 vezérkara a tokája miatt akarta lefogyasztani a Szerencsekerék forgatásainak megkezdése előtt. Ám a televíziós műsorvezető nem hagyta magát.
SportA rákot és ellenfelét is legyőzte a teniszező Alisa Klejbanova győzelemmel tért vissza a teniszpályára: az egykori világranglista-20. orosz játékos tíz hónappal azután, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála, újra ütőt ragadott, és nyert.