AktuálisA poklot élte át a lány, aki családja kétszer akart kivégezni Megrázó történetét mesélte el egy most 36 éves muzulmán nő. Az asszony Nagy-Britanniában született, azonban abban a pillanatban, hogy nagykorúvá vált, vallásos családja Pakisztánba küldte és egyik napról a másikra pokollá tette az életét.
AktuálisNői holttestet találtak a harkányi tóban Járókelő talált rá egy nő holttestére a harkányi tóban. A Siklósi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított az eset hátterének felderítésére. Bűncselekményt nem sejtenek a dolog mögött.
AktuálisDurva: pénzért vettek magyar feleséget külföldiek Egyes országokban már ismert jelenség, Magyarországon eddig nem volt gyakori, hogy az Európai Uniós állampolgárságért házasodjanak magyar nőkkel harmadik országbeli férfiak.
CelebMegalázták és megcsalták a színésznőt, de megbocsátott Darabokra törte Emma Thompson szívét, amikor kiderült, hogy a férje, Kenneth Branagh félrelépett a kolléganőjével. A házasságnak vége lett, a színésznő közel tíz év után most először beszélt az érzéseiről.
SportAlonso inkább pihenne Amerikában? Kimi Räikkönen után könnyen lehet, hogy a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso sem indul a Forma–1-es Amerikai Nagydíjon.
AktuálisMeghökkentő videó: repülő szőnyegen utazott a tűzoltó A férfi nem számított arra, hogy élesben tapasztalja meg, milyen lehet repülő szőnyegen utazni. Egy fémlemezen térdelt éppen, amikor a szél felkapta és a levegőben lebegett.
AktuálisMaszturbálás közben kiabált trágár szavakat az utcán Géza Lezárta a nyomozást a rendőrség a zalaegerszegi szatír ügyében. A 25 éves P. Géza Tamás ellen szeméremsértés vétség miatt folytatott nyomozás papírjait a minap adták át az ügyészségnek.
AktuálisDurva: birkák randalíroznak a temetőben Pénzszűkére hivatkozva kertészek helyett bárányok nyírják a füvet egy templom temetőjében.
AktuálisHorror: golfozás közben esett neki a víziszörny Az 58 éves férfi épp egy mexikói golfpályán múlatta az időt barátaival, amikor hátulról egy hatalmas krokodil egyszerűen bekapta a lábait és bevonszolta a bozótba.
CelebKisemmizte Robbie Williamst egykori zenekara A popsztár most először mesélt arról, hogy csúnyán eladósodott, amikor annak idején kiszállt a Take Thatből, és ki kellett fizenie a szerződésszegés összegét.