Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország is kiutasít egy ukrán konzult – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a jó kapcsolatokban érdekelt minden szomszédos országgal, de az elmúlt hónapokban Ukrajna folyamatosan élezte a konfliktust Magyarországgal.
Kiemelte: az Ukrajna területéről kiutasított magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett.
Csütörtökön bekérették a tárcához a budapesti ukrán nagykövetet, és közölték vele, hogy 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot egy, a budapesti ukrán nagykövetségen dolgozó konzulnak – mondta Szijjártó Péter.
Nemkívánatos személlyé nyilvánították a beregszászi magyar konzult
Az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánított egy beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét – tájékoztatott csütörtökön a kijevi tárca a honlapján megjelent közleményében.
A tájékoztatás szerint a tárca a Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek átadott jegyzékben közölte, hogy a beregszászi diplomata a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, ezért a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezménnyel összhangban távoznia kell az országból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.