AktuálisGyilkos lavina: 9 halott – Kleinéknek nincs baja Tizennégy serpa közül eddig kilenc holttestét találták meg. A magyar expedíció szerencsére nem a nepáli oldalon van.
CelebNagy karrier előtt állt a Geldof lány Továbbra is rejtély övezi Peaches Geldof halálának körülményeit, a napokban azonban kiderült, hogy Bob Geldof lányának nagy tervei voltak az elkövetkező hónapokra.
SportPolgár Judit fejberúgta az exbokszolót Aki azt hiszi, hogy Polgár Judit csak a bábukkal varázsol a táblán, az téved. Az Oscar-díjas sakkozónő járatos a kick-boxban, amit az exvilágbajnok bunyós, Kótai Mihály is megtapasztalt.
AktuálisSzeged legszebb arca a multikat kedveli Az SZTE Gazdaságtudományi Kar hallgatóját, Drahos Fannit választották az Egyetem Arcának. A nagykőrösi lánynak ez volt a második szépségversenye.
AktuálisCsomor Csilla: azért is felálltam a padlóról! Nehéz időszakot tud maga mögött színésznő, akinek előbb a Barátok közt című sorozatban szűnt meg az állása, majd a Pesti Magyar Színház is felbontotta vele a szerződését.
AktuálisAz egész világ a gyászolja a Nobel-díjas írót Színészek, énekesek, politikusok és hétköznapi emberek milliói gyászolják világszerte a 87 éves korában elhunyt Gabriel García Márquezt. Minden idők talán leghíresebb spanyol ajkú írója műveiben örökké halhatatlan marad.
AktuálisGyermekmolesztálással vádolják a híres rendezőt Szexuálisan zaklatott az X-Men-filmek rendezője, Bryan Singer 1999-ben – állítja egy Michael Egan nevű férfi.
AktuálisFiatalon elváltak, 84 évesen újra összeházasodtak Ismét egymásra talált Karsai Pali bácsi és neje, Ica néni. Az asszony és a férfi fiatalon elváltak, de öreg korukra ismét egymásra leltek. A boldogító igent a Szent Margit Kórházban mondták ki.
CelebNemi erőszak, verés jellemzi Vastag Tamás videóját Szokatlan szerepben, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) sajtótájékoztatóján tűnt fel Vastag Tamás. A Bors utánajárt, mit keresett az egykori x-faktoros a hivatalos rendezvényen.