Aktuális500 dolgozó ad át petíciót Kövér Lászlónak Holnapután ötszáz dolgozójával a Parlament előtt tüntet és petíciót ad át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének egy debreceni édesipari vállalkozó.
CelebZsűritag lett Tóth Vera Tíz évvel ezelőtt Tóth Vera még versenyzőként szerepelt a Megasztárban, idén pedig már az Eurovíziós Dalfesztivál koppenhágai döntőjének zsűriz.
AktuálisA 100 Tagú Cigányzenekar húzta Rigó Sándor temetése alatt Végső nyugalomra helyezték tegnap a Kozmai utcai Újköztemetőben Buffó Rigó Sándort, a 100 Tagú Cigányzenekar prímását. A zenekara ott volt a kiváló muzsikus utolsó útján is.
AktuálisHallgatag kézbesítő intézte Welsz ügyeit Lakásától húsz kilométerre, egy 3300 fős községbe kérte hivatalos leveleit Welsz Tamás. Küldeményeinek intézője már nem akart lapunknak emlékezni néhai megbízójára.
CelebVV Krisztián: vége a jó életnek A VV 6 vasárnap este elvesztett párbaja után nem jött álom VV Krisztián szemére. Az Aurelióval szemben csatát vesztett hajdúsági fiú lelkét az utóbbi hetekben megtörték az Izával való állandó veszekedések.
SportEljegyezte Orbánt futballista kedvese Orbán Adrienn duplán örülhet. Futballista vőlegénye, Dudás Ádám eljegyezte, ráadásul kézicsapata, a Győri Audi ETO KC megvédte BL-elsőségét, leiskolázva a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát.
SportDétári magánéleti okok miatt távozott Már nem Détári Lajos az NB III-es Fortress Felsőtárkány futballcsapatának edzője, ugyanis április 19-én bejelentette: leköszön. Távozását magánéleti okokkal indokolja.
AktuálisRémségek Battonyán: egymást vádolják Réka gyilkosai Ha örök börtön a tét, nem létezik betyárbecsület. Akárcsak Szita Bence hóhérai vagy a soproni lőtéri gyilkosság elkövetői, a battonyai haláltrió tagjai is egymásra mutogatnak, próbálják kicsinyíteni saját felelősségüket.
CelebNkuya Soniától elveszik a kislányát Jogerősen „kiutasították” az országból Nkuya Sonia kétéves kislányát. Mindezt gyermekelhelyezési pere első tárgyalásán tudta meg az énekesnő. Sonia azonban dacol az érthetetlen törvénnyel.