CelebVastag Tamás: Szerelempárti vagyok Öt év telt el azóta, hogy gimnazista kisfiúként az X-Faktorban megismerte az ország. Azóta óriásit fordult vele a világ, ma már Fonogram-díja és saját albérlete van. Vastag Tamás elárulta, mennyire romantikus, és mit jelent neki a szerelem.
AktuálisTemetés: szívszorító fotó az elgázolt Edina testvéréről Édesapja már csak halála után tudta megvenni neki azt az órát, amire nagyon vágyott. Az ajándékkal együtt helyezték végső nyugalomra az iskoláslányt, akit múlt héten testvérével együtt ütöttek el Balatonfüreden.
AktuálisNem tudja eltemetni Palit az édesanyja Hárman haltak szörnyet június 6-án Siófoknál, amikor egy autó letért az útról. Egyikük családja nem tudja kifizetni a temetést, a barátok gyűjteni kezdtek.
CelebVégrendeletet írt a halálos beteg Terry Black Heteken belül műtőasztalra fekszik, de rossz állapota, súlyos betegségei miatt belehalhat a műtétbe Terry Black. Nem csak a gyerekeiről, hanem saját temetéséről is gondoskodott.
VéleményVélemény: Örök barát Közös temetkezés a kutyával? Első hallásra talán meghökkentőnek tűnik az ötlet – egy újabb furcsa hóbort a mai kor emberének megszámlálhatatlanul sok marhasága közül.
AktuálisAlföldi is kisállataival temettetné el magát Egy sírban a kedvenc kutyánkkal? Minderre van már mód Németországban. Hazánkban sokan temetkeznének már így. Mikortól lehet?
AktuálisSokk: nem tudják eltemetni a Germanwings-áldozatokat Két hónapig tartott, amíg azonosították a gép 150 utasának holttestét, de még mindig nem adták ki azokat a hozzátartozóknak.
AktuálisFej nélkül temetik el Petőfit 25 év elteltével vette elő nagyrédei rejtekhelyéről Morvai Ferenc a Szibériában kiásott, Petőfinek tulajdonított csontokat. A Bors nála járt.
SportCsak szerény fakeresztet kapott Gyarmati Dezső Halála után két évvel csak egy fakereszt jelzi Gyarmati Dezső nyughelyét. A végleges síremlék elkészült, de sokáig tartott az engedélyeztetés.
AktuálisTüntetők zárták le az Orbán-mise színhelyét Feszültség Orbán Viktor 52. születésnapján, a miniszterelnöknek ajánlott hálaadó misét tartottak Budapesten, a Hermina úti kápolnában.