Fej nélkül temetik el Petőfit

Petőfi Sándor
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 04. 05:10
25 év elteltével vette elő nagyrédei rejtekhelyéről Morvai Ferenc a Szibériában kiásott, Petőfinek tulajdonított csontokat. A Bors nála járt.
G. J.

Negyed évszázadon át rejtegette a barguzini csontokat Morvai Ferenc. Most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy hivatalosan is megmutassa a maradványokat. A közelmúltban a nagyrédei halottasházban közjegyző, ügyvéd és tanúk jelenlétében a régészek mintát vettek belőlük.

– 25 éven át ebben az orosz táskában, nálam voltak a csontok – vallotta be a Borsnak Morvai Ferenc. – Kivéve a koponyát és apróbb csontdarabokat, ezek Kiszely István antropológusnál maradtak. Miután hazacsempésztük a maradványokat Szibériából, így osztottuk el biztonsági okok miatt. A nálam tárolt maradványból adtunk mintát a kínai DNS-azonosításhoz is ­­– mondta Morvai.

Ládában, párnák közt

A minták három különböző üvegbe kerültek, majd egyenként egy leplombált zacskóba. 20 éven át letétben lesznek az ország különböző pontjain.

– Erre azért van szükség, hogy bármikor ellenőrizhető legyen, hogy valóban Petőfi Sándort temettük el – tette hozzá Morvai Ferenc.

A csontokat ez­után egy szintén lepecsételt fekete ládába, párnák közé helyezték el, nem mindennapi biztonsági intézkedések keretében.

El akarják lopni?

– Egy koporsó méretű betonszarkofágba öntöttük a ládát, amiben két jeladó is van. Így, ha bárki próbálná feltörni, nálam jelez – tette hozzá a bizottság vezetője. Úgy véli, minden törvényes feltétel teljesült ahhoz, hogy július 17-én a Fiumei úti sírkertben eltemessék a maradványokat. 11 órától a Papp László Sportarénában zenés programokkal megemlékezés lesz. 17 órától kezdődik a kegyelet lerovása egy szál virággal. A szarkofágot a temetésre szállítják oda.

Fej nélkül temetik

A csontok közül csak a koponya és a Kiszelynek átadott apróbb csontok hiányoznak, mivel senki nem tudja, hová rejtette el ezeket a 2012-ben elhunyt antropológus. Illetve az azonosításokhoz felhasznált darabok. Ezért rögzítették, hogy a földi maradvány hiányos. Morvai azt állította: tárgyalásokat folytat Steven Spiel­berg világhírű filmrendezővel egy dokumentumfilmről, ami az ő életéről és a Petőfi-kutatásról szólna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.