AktuálisBizony ilyen is van: Férfiakat molesztált egy begerjedt nő A pasik fejvesztve menekültek a szerelmi légyott elől.
AktuálisEgy órán keresztül sírt együtt a megkéselt tanárnő és az elkövető édesapja a kórházban – videó
AktuálisAutós üldözés közben dördült lövés Pécsen Szerelemféltésből kialakult vita miatt volt autós üldözés Pécsen szombaton. Az eset során egy lövés is eldördült - közölte a rendőrség honlapján.
AktuálisLetartóztatásban az emberöléssel gyanúsított három nagylóki férfi A Székesfehérvári Járásbíróság szombaton letartóztatásba helyezte azt a három nagylóki férfit, aki ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást - közölte a Székesfehérvári Törvényszék a honlapján.
AktuálisTúl nagy volt rajtam a nyomás - magyarázta tettét a győri diák, miután hátba szúrta a tanárnőjét Sokkot kapott diákok, vijjogó szirénával érkező mentők és rendőrkocsik – rémálommá vált a fizikaóra a győri Jedlik Ányos szakgimnáziumban. Mónika tanárnő épp egy egyenletet írt fel a táblára, amikor a tizedikes tanuló mögélopózott és leszúrta őt.
AktuálisKéselés történt egy győri intézményben A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
AktuálisA városrendészet munkatársai és a rendőrök közösen mentettek meg egy életet A sikeres összefogás eredményeként sikerült megmenteni egy 41 éves nő életet.
AktuálisNa ne már – egy kartonlapra cserélte a kocsija rendszámtábláját egy férfi A gyanúsított az autója rendszámát egy kartonpapírra írta fel tollal, majd az eredeti helyére tette.
AktuálisSosem ért haza az iskolából a fiatal lány, segítsen megtalálni Felíciát A cinkotai rendőrök keresik a 14 éves lányt.