AktuálisHótorlaszt épít a szél Településeket zárt el a hófúvás, szünetelt a forgalom több nyugati megye útjain. Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében piros, a keleti megyékben sárga riasztás volt.
AktuálisHibázott a diszpécser, meghalt a kisfiú Hiába kért segítséget az arkansasi Jinglei Yi, az operátor anélkül rátette a telefont, hogy megbizonyosodott volna, eljutott a segélykérés a mentőkhöz. Ő a kórházban, kisfia a helyszínen vesztette életét.
CelebAlekosz: az RTL megsértett Tizenegymillió forintot, nyereménylakását és autóját is követeli Alekosztól az RTL Klub a tegnap kezdődött perben. A konkurens csatornához átigazolt görög megsértődött az RTL programigazgatójára.
SportMichelisz: még gyorsabb leszek A túraautó-vb kisvilágbajnoka, Michelisz Norbert szerint csak idő kérdése, hogy a Honda uralja a mezőnyt. Új autójával, amely erősebb a BMW-nél, máris több futamgyőzelemben bízik.
SportTévez ráfázott gyenge angolnyelv-tudására Nagy pénzbüntetést ugyan nem fizetett, de mégis rosszul jött ki egy bírósági buliból Carlos Tévez, a Manchester City futballistája, aki érvénytelen jogsija miatt fél évig nem vezethet.
AktuálisCivileknek tett szívességet a volt rendőr - zárt ajtók mögött zajlik a tárgyalás Hivatali visszaélés miatt indult eljárás H. Csaba, a Debreceni Rendőrkapitányság volt helyszínelő nyomozója ellen. Adatokat szolgáltatott ki ismerőseinket.
SportTurán Frigyesnek nem szegte kedvét a ralibaleset Még mindig nem sikerült helyrepofozniuk a szerelőknek Turán Frigyes Jänner-ralin összetört autóját. A pilóta csak azzal vigasztalódhat, hogy nagyobb anyagi kár nélkül megúszta a csattanást.
Aktuális3 litert sem esznek az új kisautók A dráguló üzemanyagárak mellett örömteli hír, hogy a gyártók sikeres fejlesztéseinek köszönhetően autóink egyre kevesebbet fogyasztanak, így autózási költségeink csökkenhetnek.
Aktuális5 milliót találtak a hotelszobában Milliókat, kocsikulcsot, ékszereket, de műpéniszt és járókeretet is hagytak már a vendégek a magyarországi szállodákban. Sokan nem is keresik értékeiket, ám van, aki egy fél doboz tápszerért is visszamegy.
AktuálisKecskék tartják el a baleset túlélőjét Csodával határos módon túlélt egy súlyos autóbalesetet Vastag Gusztáv. Az addig bohém, városi férfi átértékelte életét, ma kecskéket tart és kitanulta a sajtkészítés fortélyait.