Hosszú idő után elmondhatja magáról a híresség, hogy kicsattan az egészségtől. Nem is annyira a műtétje, sokkal inkább a felépülési időszak hagyott Berki Mazsiban mély nyomot, hiszen nagyon kiszolgáltatott helyzetben érezte magát.
Megszenvedett azért a híresség, ahol most tart. A bokszoló sztáranyuka jobb ugrócsontján ugyanis műtétet hajtottak végre. A beavatkozást hosszú felépülési időszak követte, amit az örökmozgó Berki Mazsi nagyon nehezen, de kitartóan viselt.
„Őszintén megmondva, nagyon rég voltam ennyire boldog, hiszen a napokban elhagyhattam a mankómat! Hatalmas tehertől szabadultam meg, hiszen végre lehetőségem van újra két lábon járni. Nagy érvágás volt számomra a mankó, hiszen igazi örökmozgó vagyok, jövök, megyek, intézkedem, és így konkrétan két kezemmel volt kevesebb, hiszen mindig mankóznom kellett, mivel abszolút nem terhelhettem a lábamat. Az első másfél hetet jól viseltem, de utána nagy érvágás volt. Hiába volt segítségem, ez egy hatalmas küzdelem volt számomra. Szóval, apró léptekkel haladok, hiszen gyógytornára még járnom kell, de ha minden igaz, júniusban már újra szaladhatok!” – kezdte Berki Mazsi a hot! magazinnak.
Az édesanya életében az egyik legfontosabb pont a sport, hiszen többek között a Hell Boxing Kingsen is a dobogó tetejére állhatott. Emiatt is volt számára fájó pont a mozgás hiánya.
„Voltam edzőteremben, de nagyon keveset dolgoztam, és inkább felsőtestre, azonban az nagyon más. Nem tudtam úgy mozogni, sokkal nehezebb volt a lépcsőn közlekedni.
Bármit csináltam, az megterhelő volt, akár egy pohár vízért kimenni is nehezemre esett. Így is sokat jöttem-mentem, de ez nehéz időszak volt, talán mondhatom azt, hogy kicsit depressziós is voltam. Nehéz, amikor önálló az ember, és magának szeretne mindent elintézni, de nem képes rá...
Hat hétig nem is vezethettem, szerintem utoljára babaként voltam ennyire kiszolgáltatott helyzetben, amikor pici voltam az önállósághoz. Nem szeretek ebben a szerepben lenni. Nagyon jólesett a családom közelsége és az, hogy mindenben segítettek, de inkább kiszolgálnék, mint hogy kiszolgáltatott legyek. A páromnak van egy olyan felfogása, hogy ő teremti meg az anyagi biztonságot, és szereti, ha egy nő teremti meg a háttérben az igazi, családi otthon melegét. Ha pedig mindketten hajtjuk az igát, akkor nagyon nehéz ezt a melegséget megteremteni, úgyhogy én most picit visszavettem a tempóból. Igyekszem a családra koncentrálni, ami nem mindig egyszerű, de évről évre jobb vagyok ebben. Mellette persze Zolival is szeretnék időt tölteni, emiatt is töltöttünk néhány napot kettesben Dubajban Valentin nap környékén, előtte pedig a gyerekekkel pihentünk még decemberben. Nem is voltam nagyon aktív a közösségi médiában, nem gyártottam annyi tartalmat, mert igyekszem elsősorban megélni a nyaralásokat és az élményeket. Régen másról szóltak nálam az utazások: sokkal inkább kifelé éltem, és lényegesen többet mutattam az életemből. Most inkább azokat a tartalmakat favorizálom, amikkel át tudok adni valamit a követőimnek, egy jó úti célt vagy szállodát ajánlani nekik, tehát információt megosztani az adott országról” – tette hozzá Berki Mazsi.
Mazsi sokkal átgondoltabban cselekszik a média világában, amióta együtt van a szerelmével, Zolival. Megváltozott a véleménye a szereplésről, és csak olyan felkérést vállal el, amivel azonosulni tud.
„Korábban már eldöntöttem, hogy nem szeretnék teljesítmény nélküli celeb lenni, aki csak posztolgat, és érdemben nem képes semmit sem felmutatni. Szerintem amióta bokszolok, megmutathattam a közönségnek, hogy ha az ember beleteszi a munkát valamibe, akkor a határ a csillagos ég. Több ember is belevágott miattam a sportba, ami elképesztő érzés, ahogy az is, amikor fiatal bokszolók jönnek oda hozzám, hogy gratulálnak, mert ügyes voltam ezen vagy azon a meccsen. Azért is nem vállalok el minden munkát – legyen az együttműködés vagy tévés szereplés –, mert az ember ideje ketyeg. Szeretném kihasználni az időt, és ott lenni Emma mellett, hiszen a kislányom most cseperedik. Emiatt most kicsit átformálódott az életem, más a fontos. Régen nagyon hajtottam, a tavalyi évet végigdolgoztam, de már előtte is megfogadtam, hogy vissza szeretnék venni a tempóból. Most nagyon is sikerült, mert az élet úgy alakította.”
Berki Mazsi lánya úgy nő, mint a bolondgomba: Emma Katerina idén már óvodás. Az idő elképesztően gyorsan telik, így nem csoda, hogy Mazsi szeretne jelen lenni a gyermeke életének minden fontos pillanatánál.
„Amikor Amerikában jártunk, azt mondták, hogy majd háromévesen lesz sokkal nehezebb a gyereknevelés: most vagyunk a dackorszaknál. A vére megvan hozzá, velem sem lehetett bírni kiskoromban, szóval most visszakapom! Az a baj, hogy nagyon engedékeny tudok lenni, nem vagyok mindig következetes.
Így, hogy ketten vagyunk otthon, Zoli, amikor látja, hogy már nem bírom, beszáll, és ő is segít. Szerencsénk van, és hálásak lehetünk, mert elképesztően angyali lányaink vannak.
Zoli gyermekének, Zarának van egy tesója, így legutóbb öten voltunk kikapcsolódni egy vidéki szállodában. Ez volt az első utunk a műtétem után, így maradandó élmény volt, és nem csak nekünk. Volt játszóház, rengeteg program, gokart, tehát a gyerkőcök is feltalálták magukat, amíg nekünk is volt lopott időnk” – árulta el Berki Mazsi.