Ismét együtt van a sportoló családja, és nem is lehetne nagyobb az összhang közöttük. Dudás Miki feleségével és gyermekeivel meghitt napokat töltött el egy szállodában, ahol újra közelebb kerültek egymáshoz. Mégsem felhőtlen a boldogságuk, hiszen egy fájdalmas veszteség árnyékolja be mindennapjaikat.
Hajdúszoboszlón pihent Dudás Miki a családjával, amit nagyon élveztek. Mikiéknek pont kapóra jött a kislányuk, Manci tavaszi szünete.
"Milónak a bölcsiben nincs szünete, emiatt csak három napot voltunk ott, de azt szinte végig a wellness-részlegen töltöttük, mert a gyerekeink imádják a vizet. A kedvencük egy körforgós medence volt. Találkoztunk egy családdal, ahol volt egy hasonló korú kisfiú, mint a kislányunk, velük sikerült összebarátkozni, este pedig társasoztunk is! Hiába mentünk pihenni, fáradtabban jöttünk vissza, de tervezzük, hogy majd kettesben is elszökünk Ivett-tel, amint lesz rá időnk. Napközben Szigligeti Ivett Milóval volt többet, én pedig Mancival, este pedig, amikor elaludtak, jutott időnk egymásra; ilyenkor megnéztünk egy filmet, és összebújtunk" – kezdte Dudás Miki a hot! magazinnak.
Sajnos nem lehet teljes a sportoló boldogsága, ugyanis február elején, hosszas küzdelem után elhunyt Dudás Miki édesapja. (Mint ismeretes, Dudás Istvánra egy hatfős banda támadt rá tavaly augusztusban, és nem épült fel többé.) Ez volt az első alkalom, hogy a történtek után Dudás Mikiék elmentek valahova pihenni.
"Rendeződött a kapcsolatunk Ivett-tel, de nem vagyunk teljesen boldogok, apukám miatt. Beszéltünk pszichológussal, és szerinte ez a gyászidőszak még hosszú évekig elhúzódhat. Rengeteg mindenről ő jut az eszembe: amikor lementünk Hajdúszoboszlóra, hallgattuk a rádiót, megszólalt egy zene, én pedig elsírtam magam. Nem is feltétlenül az én szomorúságom az, ami elsősorban fontos, hanem az a szörnyű helyzet, amikor látom édesanyámat szenvedni."
Közel negyven évet éltek le édesapámmal, és most jött volna az az időszak, amikor kicsit lazíthattak volna a nyugdíjas éveikben. Az egész család mellette van, és az unokák miatt igyekszik mosolyogni, de elvették az élete társát.
"Az is hatalmas teher nekünk, hogy végignéztük, ahogyan meghalt. Egyáltalán nem érdemelte meg, de most azon vagyunk, hogy minél több időt töltsünk anyukámmal" – mondta Dudás Miklós.